2016-05-20 09:46:15• hírek • MTI

Fantáziadús de megvalósíthatatlan választási ígéretek

Teljesíthetetlen ígéretekkel próbálják felhívni magukra a figyelmet egyes polgármester-jelöltek a romániai választási kampányban, miután a választási törvény megfosztotta a kampánystábokat korábbi eszközeik jelentős részétől.

Az élénk képzelőerővel rendelkező jelöltek ötleteiről az Adevarul.ro című portál közölt országos összeállítást csütörtökön. A lap szerint a nagyotmondás bajnoka Constatin Telegan, a Liberális Szövetség galaci (Galati) polgármesterjelöltje, aki a Duna alatt építendő alagúttól az ötezer eurós szociális lakásokig, nemzetközi repülőtértől egy nagy nyugati autógyár letelepítéséig mindent megígért a város lakóinak, ha őt választják a városháza élére.

A lap szerint azonban az is nehezen hihető, hogy a szociáldemokraták által támogatott kolozsvári polgármesterjelölt metrót építene az erdélyi városban, vagy az, hogy az olténiai Calarasiban Délkelet-Európa legnagyobb vidámparkjának felépítésével fogják felszámolni a mélyszegénységet.

A fantáziadús választási ígéretek megvalósításának nem csak a települési költségvetés szab határt, sokszor jogi szempontból is megkérdőjelezhetőek vagy egyszerűen értelmetlenek: egy brailai jelölt ötezer lejes (350 ezer forint) bírsággal sújtaná azokat, akik a kóbor kutyákat etetik, egy konstancai (Constanta) jelölt pedig a város szélére költöztetné a szegénynegyedet. Temesváron az egyik liberális jelölt azzal próbál az autósok kedvében járni, hogy a parkolási díjak eltörlését ígérte a túlzsúfolt nagyvárosban.

A félidejéhez érkezett romániai helyhatósági választási kampány túlzásait a témával szintén foglalkozó Hotnews.ro hírportál a törvényi tiltásoknak tulajdonítja. Az internetes újság szerint azért látni annyi eredetinek szánt, de valójában kínos plakátot a városok utcáin, mert a tavaly elfogadott választási törvény betiltotta az óriásplakátok, hangosbemondók és kivetítők használatát, valamint a választók ajándéktárgyakkal, ingyenkoncertekkel és tűzijátékokkal történő mozgósítását, így az eszköztelenül hagyott kampánystábok "kreativitásukkal" próbálnak egymásra licitálni.

Romániában június 5-én választ polgármestereket, helyi és megyei tanácsokat az ország több mint 18 millió szavazópolgára.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: