2012-09-19 00:02:20• hírek • Kocsis Zoltán

Fantasztikus második félidőben nyert a Real Madrid

Egy mesés madridi második félidővel és két meglepetéssel kezdődött a labdarúgó Bajnokok Ligája 2012-2013-as szezonjának csoportköre. A nyolc összecsapáson két magyar labdarúgó is pályára lépett Megyeri Balázs és Juhász Roland személyében.

Kezdjük rögtön a D csoporttal, ahol a földkerekség jelenlegi leggazdagabb csapatai közül kettő rögtön farkasszemet nézett egymással: a spanyol bajnok Real Madrid az angol bajnok Manchester Cityt fogadta. Az első félidőben sokkal aktívabb és veszélyesebb volt a hazai együttes, gólt azonban helyzetei ellenére sem tudott lőni. Nem úgy a szünet után a City, amely egy kontra végén Dzeko révén megszerezte a vezetést. Negyed órával a vége előtt Marcelo egy pazar lövéssel kiegyenlített, azonban a 85. minutumban egy szabadrúgást követően Kolarov ismét az Manchestert juttatta előnyhöz. Nem telt bele egy perc és Benzema kiegyenlített. Sőt, a 90. percben Ronaldo Kompany és Hart hibáit követően a győztes gólt is megszerezte a Madridnak.

Fantasztikus második félidőben nyert a Real Madrid fotó: uefa.de

A csoport másik meccsén a német bajnok Borussia Dortmund végig jelentős fölényben játszott a holland bajnok Ajax ellen és Lewandowski hajrábeli góljával otthon is tartotta a három pontot. Még az is belefért, hogy Hummels az 58. percben kihagyott egy tizenegyest - Vermeer könnyedén védett.

Villámrajtot vett az A csoportban a világfoci másik pénzeszsákja, a Paris St.Germain is. A párizsiak nyolc év után léptek ismét pályára a Bajnokok Ligája csoportkörében és rögtön alaposan kitömték a Dinamo Kijevet. Érdekesség, hogy mind a négy gólszerző az elmúlt másfél év nagy költekezéseit követően került a párizsiakhoz: Ibrahimovic 21, Thiago Silva 42, Alex öt, Pastore pedig 42 millió euró fejében a költözött francia fővárosba. Hogy azért az ukrán fővárosban is van pénz, azt jelzi, hogy a Dinamo szépítő góljának szerzője, Veloso is 7,5 millióba került a nyáron.

A másik meccsen az inkább az eladásairól híres Porto Lucho Gonzalez és Defour góljaival könnyedén, 2-0 arányban nyert a Dinamo Zágráb otthonában.

A nyár harmadik nagy költekezője, a Zenit Szentpétervár ezzel ellentétben szinte kiütéses vereséget szenvedett a tavaly nyáron nagybevásárlást, az idén pedig kiárusítást tartó Malaga otthonában. Amíg az oroszok 55 millió euróért igazolt támadójának, Hulknak a lövése kifelé pattant a kapufáról, addig a hazaik részéről Isco és Saviola is a kapufa érintésével talált kapuba. A 3-0-ás végeredményt Isco állította be egy bombával.

Történelme utóbbi 82 évének legrosszabb bajnoki rajtját produkáló Milan az Anderlecht ellen is egy szétesett, motiválatlan, ötlettelen csapat benyomását keltette. Noha Flamini és el Shaarawy két hatalmas ziccert is kialakított, ennél többet nem tudott felmutatni az olasz sztárgárda - nem is született gól a meccsen.

Flamini hagyta ki a Milan első nagy helyzetét fotó: uefa.de

Végezetül a B csoportban remekül kezdte a meccset a (Malaga melletti másik) BL-újonc francia bajnok Montpellier: Belhanda tizenegyesével már a 9. percben vezetést szerzett az Arsenal ellen. Az ágyúsokat azonban ez nem törte meg, csak felébresztette és tíz perc alatt fordítottak: előbb Podolski, majd Gervihno talált a kapuba. A második félidőben a hazaiak többször is kiegyenlíthettek volna, ám kihagyták ziccereiket, így a másik újonccal ellentétben vereséggel debütáltak.

Mint ahogy vereséggel debütált a Schalke ellen Megyeri Balázs csapata, az Olympiakosz Pireusz is, amelyben a magyar kapus az idei szezonban először védhetett tétmeccsen. A németek egy szöglet után Höwedes fejesével a 41. percben szerezték meg a vezetést. Noha az 58. percben Abdoun egyenlített, egy perccel később Huuntelaar beállította a 2-1-es végeredményt. A holland gólzsák könnyen tovább növelhette volna csapata előnyét, ám tizenegyesét a kapufára vágta.

Bajnokok Ligája csoportkör, első forduló:
A csoport:
Dinamo Zágráb - Porto 0-2
gól: Lucho Gonzalez (41.), Defour (90.)

Paris St.Germain - Dinamo Kijev 4-1
gólok: Ibrahimovic (19., 11-es), T.Silva (30.), Alex (32.), Pastore (90.) illetve Veloso (87.)

B csoport:
Montpellier - Arsenal 1-2
gólok: Belhanda (9., 11-es), Podolski (16.), Gervinho (18.)

Olimpiakosz Pireusz - Schalke 1-2
gólok: Höwedes (41), Huuntelaar (59.) illetve Abdoun (58.)
a hazaiaknál Megyeri Balázs végig védett

C csoport:
Milan - Andelecht 0-0
a vendégeknél Juhász Roland a 77. perben lépett pályára

Malaga - Zenit Szentpétervár 3-0
gólok: Isco (3., 76.), Saviola (13.)

D csoport:
Real Madrid
- Manchester City 3-2
gólok: Marcelo (76.), Benzema (87.), Ronaldo (90.) illetve Dzeko (69.), Kolarov (87.)

Borussia Dortmund - Ajax 1-0
gól: Lewandowski (87.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: