2014-08-15 11:51:53• hírek • Szatmár.ro

Fantasztikus koncertet adtak az újfőtéren a filharmonikusok

Ugyan az időjárás nem volt túlságosan kedvező a rendezvénynek, de így is sokan látogattak ki csütörtök este Szatmárnémeti új főterére, ahol a Dinu Lipatti Filharmónia zenekara adott szabadtéri koncertet.

Szatmárnémetiben a nyár egyik legkedveltebb rendezvénye az immár hagyományosnak számító szabadtéri koncert, amelyen komolyzenei gyöngyszemekkel varázsolja el a hallgatóságot a filharmónia zenekara.

Ilyenkor nem csak azok hallgatják meg a lágy dallamokat, akik amúgy is rendszeres látogatói a komolyzenei hangversenyeknek, hanem azok is, akik egy igazán kellemes nyár-esti programon szeretnének részt venni. Igaz, csütörtökön a szeles időjárásban sokan inkább fáztak, mint melegük volt, de a koncert így is magával ragadó, remek hangulatú volt.

A zenekart ez alkalommal is Franz Lamprecht, a Dinu Lipatti Filharmónia állandó karmestere irányította, a két negyven perces részből álló koncert végeztével pedig több ráadást is kikövetelt a közönség. A program végén tűzijáték koronázta meg az idén is remekre sikerült fellépést.

Franz Lamprecht vezette a zenekart

Szabadtéri koncert Szatmárnémetiben

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: