2009-10-21 19:07:22• hírek • kosárlabda, VSK, Szentgyörgy

Sima vereséggel kezdtek a VSK lányai

Az elmúlt két idény ezüstérmese nagy falat volt szatmáriaknak.

A női kosárlabda-bajnokság észak-nyugati csoportjában a hétvégéről elhalasztott rangadón a tavalyi bronzérmes Szatmárnémeti VSK egy percig sem volt egy súlycsoportban az ezüstérmes Sepsiszentgyörggyel és sima, 60-74 arányú vereséget szenvedett.

Bár a találkozó a közvetítő tévétársaság kérésére került át a hétvégéről szerdára, az eltelt idő nem volt elég arra, hogy Monica Urse felépüljön és Claudia Pop is csak sérülésével küszködve tudta vállalni a játékot. Ez, valamint a csapattól fegyelmezetlenségei miatt elküldött Graham hiánya pedig komoly nyomot hagyott a VSK játékán.

A Povilonyte, Pavel, Pricop, Drăgoescu, Hardy ötössel kezdő hazaiak először és utoljára Adina Pop kosarának köszönhetően 2-1 arányban vezettek. Ezt követően azonban a nyáron alaposan megerősített Szentgyörgy egyre inkább elhúzott, az első negyed végén már kilenc pont a különbség. A második negyed pocsékul kezdődött a hazaiak számára, Pavel csak négy perc után tudott először betalálni, így nem csoda, hogy a nagyszünet előtt már 11 pont volt a különbség.

A harmadik negyed volt a mélypont, ekkor már 25 pontos előnyt szorgoskodtak össze a székely csapat játékosai. Az utolsó játékrész elején aztán hirtelen megtáltosodtak a hazaiak, tíz pontot dobtak zsinórban, sőt, három perccel a vége előtt tíz pontra dolgozták le a különbséget (56-66). A mintegy 400 főnyi közönség lázba jött, a csapat is megpróbálta ledolgozni a hátrányt, ám a Szentgyörgy rendkívül nyugodtan kezelte a helyzetet, 8-4-re hozta ezt a periódust és végül 74-60-as győzelmet aratott.

Szatmárnémeti VSK-Sepsiszentgyörgyi LMK Sepsi BC 60:74 (13:22, 12:14, 10:24, 25:14)
A szatmári pontszerzők: Hardy 17, Povilonyte 10, A. Pop 8, Pricop 8, Pavel 6, Nemeş 4, C. Pop 4, Drăgoescu 3.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: