2014-02-26 00:29:15• hírek • Kocsis Zoltán

Faló nélkül intézték el a Manchester Unitedet Athénban

Ami nem sikerült az előző héten a Manchester Citynek, a Bayer Leverkusennek, a Milannak és az Arsenalnak, összejött a Zenit Szentpétervárnak és az Olympiakosz Pireusznak! A nyugati sztárcsapatokkal ellentétben ugyanis az oroszok és a görögök gólt tudtak lőni a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőinek első mérkőzésein saját szurkolóik előtt. Ráadásul egyaránt kettőt. Más kérdés, hogy ennek igazán csak a görögök tudtak örülni.

A Zenit ugyanis katasztrofálisan kezdte a tavalyi döntős Dortmund elleni meccset: szinte hihetetlen, de az 5. percben a Borussia már két góllal vezetett. A negyedik percben ugyanis Reus passzát Mhitarjan váltotta gólra, majd egy perccel később az örmény játékos passzát Grosskreutz tette Reus elé - a tévénézők hirtelen nem tudták eldönteni, az ismétlés miért más, mint az előbb mutatott gól. Csakhogy ez nem ismétlés volt.

A sokkból nehezen ébredt fel a Zenit, amely tetemes hátrányba is kerülhetett volna, amennyiben Reus és Lewandowki kihasználja helyzeteit. Teljesen zavart hazai csapat vonult az öltözőbe, ahonnan hasonlóan tért vissza. Ennek ellenére az 57. percben sikerült szépítenie. A lesről induló Rondont előbb a gólvonalon álló Schmelzer, majd a kapufa akadályozta meg a gólszerzésben, a kialakult kavarodásban aztán Satov a kapuba vágta a játékszert. A németek válasza alig négy percet váratott magára, amikor is Piszczek passza után Lewandowski állította vissza a két gólos különbséget.

A 69. percben a skót játékvezető ismét főszereplővé lépett elő, amikor is egészen hihetetlen tizenegyest ítélt meg a hazaiak javára (halkan jegyeznénk meg, hogy a BL és a Zenit főszponzora is a Gazprom orosz energetikai óriás), amit Hulk magabiztosan váltott gólra. Két perccel később azonban Lewandowskinak erre is volt válasza, beállítva ezzel a Dortmund 4-2-es győzelmét. A különbség sokkal nagyobb is lehetett volna, ám a Borussia az utolsó húsz percben már annyira nem erőltette a dolgot.

Hiába lőtt tehát első hazai csapatként gólt - mindjárt kettőt is - a Zenit, sok örömük nem volt a dologban. Nem úgy az Olympiakosznak, amely meglepő magabiztossággal furt új lyukat a Manchester United süllyedő hajójába. Az angol bajnoki címvédő teljesítményéről mindent elmond, hogy mindössze egyszer (!) találta el Roberto kapuját, első és egyetlen igazán komoly gólhelyzetét pedig a 81. percben alakította ki és puskázta el van Persie révén.

Azt nem állíthatjuk, hogy a rendkívül fegyelmezetten, lelkesen és agresszíven játszó görögök kapuja elé szögezték volna vendégeit. Azt megelőzően, hogy a 38. percben Maniatisz lövésébe Dominguez gólt érősen belelépett, az Olympiakosz sem tudott igazán veszélyes lenni. Az 55. percben aztán Campbell pazar távoli lövése is utat talált a kapuba, eldöntve ezzel a mérkőzés sorsát. Hogy a továbbjutás sorsa is eldőlt-e, az két hét múlva derül ki. Minden esetre, a Manchesternek óriási formajavulásra lenne szüksége ahhoz, hogy bejusson a legjobb nyolc csapat közé. Az előző 26 évben sokszor képes volt rá...

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntők, első meccs:
Zenit Szentpétervár - Borussia Dortmund 2-4
gólok: Satov (57.), Hulk (69., 11-es) illetve Mhitarjan (4.), Reus (5.), Lewandowski (61., 69.)

Olympiakosz Pireusz - Manchester United 2-0
gólok: Dominguez (38.), Campbell (55.)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: