2011-10-14 11:22:55• hírek • MTI/Reuters

Falánk tinédzser lehetett a Tyrannosaurus rex

A Tyrannosaurus rex gyorsabban növekedett és jóval nehezebb volt, mint azt korábban gondolták a szakemberek, ami azt jelenti, hogy a félelmetes ragadozók meglehetősen falánk tinédzserek lehettek.

A chicagói Field Természettudományi Múzeum munkatársainak vezetésével folytatott vizsgálat során a brit és amerikai kutatók öt darab múzeumi T-rex példányt vizsgáltak, köztük a chicagói intézmény tulajdonában lévő Sue nevű leletet is, amely az eddig feltárt legnagyobb és legteljesebb állapotban lévő T-rex fosszília.

A PLoS One című internetes tudományos folyóiratban közölt tanulmány készítésekor a kutatók háromdimenziós lézerszkennerrel vitték be a számítógépbe az óriás húsevők csontozatát, majd a madarak és krokodilok lágyszöveteinek szerkezetét alapul véve vonták be hússal a vázat. Az eredmények szerint a 67 millió évvel ezelőtt az észak-amerikai nagy síkságokon "garázdálkodó" Sue több mint kilenc tonnát nyomhatott, vagyis 30 százalékkal lehetett nehezebb, mint azt előzetesen gondolták a kutatók.

Érdekes módon azonban, a vizsgálatba bevont legkisebb és legfiatalabb példány az előzetes becslésekhez képest könnyebbnek bizonyult, ezzel azt sugallva, hogy a T-rexek kétszer gyorsabban fejlődtek a 10 és 15 éves koruk közötti időszakban, mint azt egy öt évvel ezelőtti tanulmány megállapította. "A kamaszéveik leggyorsabb fejlődési szakaszában naponta 5 kilogrammot szedtek magukra" - mondta John Hutchinson a londoni Királyi Állatorvosi Egyetem munkatársa.

A növényevő hadrosauridák vagy más néven kacsacsőrű dinoszauruszok a T-rexek mellett éltek, ezáltal kitűnő táplálékforrást biztosítva az óriás húsevők számára. Hatalmas étvágyukból fakadóan a Tyrannosaurus rexeknek kiterjedt felségterületük volt, és feltehetőleg viszonylag kevés példány akadt belőlük. A sebes ütemű kamaszkori fejlődés gyors anyagcserére utal, ezzel alátámasztva a feltevést, miszerint a "hidegvérű gyilkosok" valójában melegvérűek voltak.  
Hatalmas testtömegük ára a fürgeségükről való lemondás volt. Alsó lábizmaik sem voltak olyan arányosak, mint a mai modern madaraké, ami azt jelenti, hogy a ragadozók csúcssebessége nagyjából 16-40 kilométer per óra lehetett.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: