2021-03-21 14:00:51• hírek • Szatmár.ro

Fákat ültettek a falugazdászok

Szombaton a Bihar megyei Székelyhídon jártak a partiumi falugazdászok: a Böjte Csaba ferences rendi szerzetes által alapított Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett gyermekotthont keresték fel, ahol fákat ültettek az otthonban élő kicsikkel. 

A délelőtt folyamán 17 gyümölcsfát ültettek el a gyermekotthon szomszédságában, a római katolikus egyház telkén: alma-, barack-, cseresznye- és szilvafát.

A falugazdászok nagy segítségére voltak a gyerekek, akik nagy lelkesedéssel ragadtak ásót, vagy éppen locsolót, hogy elültessék a fákat, amelyek rövidesen ízletes gyümölcsöt biztosítanak majd számukra. A mezőgazdasági szakemberek vállalták, hogy havi rendszerességgel keresik fel a gyermekotthont, és a kicsikkel együtt ápolják-gondozzák a fákat. 



„A faültetés mindig a jövőbe vetett hitet jelenti. Egy szebb jövőben bízva ültettünk gyümölcsfákat a gyermekotthon lakóival. A gyümölcs egészséges desszert lesz ebéd után, de gyerekek felelősségtudatát is fejleszti majd a fák közös gondozása. Emellett pedig megismerkednek a kertészkedés, mezőgazdaság alapjaival, ami felnőttként biztos megélhetést jelenthet majd számukra” – mondja a falugazdászok munkáját koordináló Magyar Lóránd parlamenti képviselő.

Az ültetést követően Böjte Csaba személyesen mondott köszönetet az akcióban résztvevőknek.

Nem ez az első eset, hogy a falugazdászok a Gyermek Jézus Otthont segítik. Az ősz folyamán a Magyarok Kenyere programban gyűlt búzából készült nagy mennyiségű lisztet adtak át egy helyi pékségnek, amely ebből hónapokig biztosította a gyermekotthon számára a mindennapi kenyeret.  

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: