2008-07-21 10:16:39• hírek • Csenteri Judit

Fagylaltfogyasztási szokásaink

Az EU szintjén Románia lakossága fogyasztja a legkevesebb fagylaltot.

Romániában évente mindössze 1,2 kg fagylalt jut egy lakosra, ez pedig szükségessé teszi, hogy a termelők minél nagyobb költségeket fordítsanak a különböző fagylaltmárkák reklámozására.

2008 első szemeszterében a fagylaltreklámok nettó ára 1,8 millió euróra tehető, számszerűen pedig 24%-kal több reklám volt sugározva ebben az időszakban, mint az elmúlt év hasonló időszakában.

A románok nem olvadnak ell a fagylaltoktól: évente mindössze 1,2 kilogrammot fogyasztanak el. Ehhez képest Európa más országaiban az említett mennyiség akár tízszeresét is elfogyasztja egy-egy ország lakosa: Magyarországon 3,5 kg fagylalt jut egy lakosra évente, Olaszországban 16 kg, míg Svédországban 12 kg.

Romániában csak szezonálisan fogyasztanak fagylaltot a lakosok, a legnagyobb mennyiséget pedig természetesen a nyári időszakokban fogyasztják el. Így reklámokat is elsősorban tavasszal és nyáron sugároznak a különböző médiaeszközök, decemberben pedig teljesen befagynak a fagylaltok reklámfelületei.

Cs. J.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: