2020-08-12 08:48:00• hírek • Bede Emőke

Facebook-bejegyzés segítségével azonosították az illegális hulladéklerakáson ért férfit

Néhány nappal ezelőtt egy Gorj megyei Facebook-felhasználó több fényképet is feltöltött a Facebookra, mondván, a fotókon szereplő autó vezetője több zsáknyi szemetet rakott le illegálisan, sőt, ha ő nem lép közbe, akkor az illető tovább is növelte volna a kupacot, hisz a kocsi csomagtartójában akadt még bőven a fekete kukászsákokból.

A bejegyzést megosztó személy az autó rendszámát is feljegyezte, így a posztra felfigyelő Gorj Megyei Környezetvédelmi Őrségnek nem okozott gondot, megtalálni a szóban forgó személyt. Az őrség a keddi nap folyamán azonosította az illetőt, akit a hatályos jogszabályok értelmében 6 ezer lejes pénzbírsággal sújtottak, illetve arra is kötelezték, hogy összetakarítsa a hátrahagyott szemetet.



Az eset egyébként nem példa nélküli Szatmár megyében sem, mi magunk is többször számoltunk olyan ügyekről, ahol a illegális hulladéklerakásra vetemedő személyeket szemfüles polgárok által készített fényképekkel sikerült azonosítani, majd megbírságolni. Volt azonban arra is példa, hogy a szemetelő önmagát buktatta le, hisz a kidobott szemétkupacban olyan dokumentumok is akadtak, melyek alapján a Helyi Rendőrség munkatársai könnyedén kiderítették, kihez tartozik a szemét. Mi több, a Szatmár.ro is jelzett már hasonló eseteket az illetékes hatóság felé, erről ide kattintva lehet olvasni.


A Helyi Rendőrség már több ízben is arra kérte Szatmárnémeti lakosságát, hogy ne legyenek közömbösek az ilyen esetekkel kapcsolatban. Bátran tárcsázzák a 0361 919-es telefonszámot és jelentsék be, ha ilyen jellegű törvényszegés szemtanúivá válnak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: