2010-10-28 10:53:21• hírek • Blikk

Kiszel lányának a fejével is baj van

Pár perccel a Frizbi felvétele előtt kapta a hírt Kiszel Tünde, hogy kislánya, Donatella egy véletlen baleset miatt úgy beverte a fejét az iskolában, hogy agyrázkódást szenvedett, ennek ellenére nem mondta vissza az interjút, sőt nyugodtan röhögcsélt.

- Felhívtam az iskolát, ahol elmondták, hogy Donatella és egy fiú iskolatársa véletlenül egymásba szaladtak, Donatella elesett, és a fejét is nagyon beütötte. Szóltam a nővéremnek, aki azonnal odament az iskolához, most éppen a röntgen eredményére várnak.

Az előzetes vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy a lányomnak agyrázkódása van - mondta a Blikknek Kiszel Tünde, aki ennek ellenére végtelen nyugalommal ülte végig a felvételt, és nevetgélt Hajdú Péterrel azokon a fotókon, amelyeken egykor meztelenül állt modellt.

Persze a beszélgetés folyamán szóba került a Vujity Tvrtkóval való összetűzése is, amelyhez Tünde csak annyit kívánt hozzátenni, hogy Tvrtkót egy tehetségtelen bunkónak tartja.

A cikk folytatását a blikk.hu oldalán olvashatják.


Kiszel Tünde már a sminkszobában tudta, hogy baja esett a lányának, ennek ellenére nem mondta vissza a tévéfelvételt
Kiszel Tünde már a sminkszobában tudta, hogy baja esett a lányának,
ennek ellenére nem mondta vissza a tévéfelvételt


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: