2014-10-06 19:40:02• hírek • Telesport.hu

FIA: Kritikus, de stabil Bianchi állapota

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) sajtófőnöke arról tájékoztatta a Sky Sports csatornát, hogy Jules Bianchi állapota továbbra is kritikus, de stabil.

A Marussia csapata hétfőn közleményt adott ki, melyben egyértelművé tette, hogy Bianchi állapotáról csak akkor érkeznek újabb információk, ha azt a család is szükségesnek érzi. A fiatal pilóta szülei helyi idő szerint 20 órakor érkeztek meg a fiukat ellátó Mie egyetemi kórházba; néhány órával később az FIA sajtófőnöke pedig már arról tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy a 25 éves sportember állapota továbbra is kritikus, de stabil. A Canal+ információi szerint a szóvivő azt is megemlítette, hogy a „helyzet nagyon komoly".

Laurie Delhostal, az említett csatorna riportere azt írta, Bianchi szülei a kórházba érkezve arra kérték a média munkatársait, legyenek türelemmel és tartsák tiszteletben a magánszférájukat. Emellett megköszönték a kapott támogatást is. „Holnap találkoznak az orvosokkal, hogy részletes tájékoztatást kapjanak a versenyző állapotáról" - tudatta a riporter.

A Sky Sports tudósítója, Craig Slater a következőkről számolt be: „Kaptunk egy nagyon rövid magyarázatot az FIA kommunikációs igazgatójától, aki elmondta, hogy Jules Bianchi állapota továbbra is kritikus, de stabil. Ez többé-kevésbé megegyezik azzal az információval, amit tegnap kaptunk, helyi idő szerint 17:30-kor." - írja Slater, majd hozzáteszi ez az első hír, ami azóta érkezett, mióta a pilóta szülei a helyszínen vannak.

„Természetesen már meglátogatták a fiukat, viszont nagyon fáradtak voltak, ezért nem beszéltek és arra kérték az FIA szóvivőjét, hogy szóljon néhány szót a nevükben. Megköszönték a személyzetnek a nagyszerű ellátást, elmondták, bíznak bennük, az első műtétről és annak eredményességéről viszont nem beszéltek, ahogy arról sem, terveznek-e újabb beavatkozást" - Slater.

Jules Bianchi a Japán Nagydíj utolsó szakaszában veszítette le uralmát autója felett, ami az egyik mentést segítő munkagépnek ütközött - a daru az egy körrel korábban kicsúszó Adrian Sutil Sauberjét vonatta. Bianchit természetesen azonnal elszállították a pályakórházba, majd mentőautóval a Mie egyetemi kórházba vitték - az FIA jelentése szerint ekkor eszméletlen volt. Itt a nemzetközi sajtóban megjelenő hírek szerint még vasárnap este elvégeztek egy életmentő műtétet rajta.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: