2013-10-19 21:25:57• hírek • Szatmar.ro

Ezúttal sem született gól az Olimpia meccsén

Az elmúlt héten hazai pályán a Minerul Motru ellen elért gól nélküli döntetlen után a Olimpia csapata ezúttal Slatinán ért el hasonló eredményt. Az Olt vendégeként a szatmáriak szinte végig alárendelt szerepet játszottak, ezzel együtt azonban megvoltak a gólszerzési lehetőségei.

A második osztályú labdarúgó bajnokság második csoportjának VII. fordulójában Csík Tibor vezetőedző három játékosára sem számíthatott az FC Olt otthonában: Bujor sérülés, Mos mandulagyulladás, Lemac pedig eltiltás miatt nem lépett pályára. Nem tudni, volt-e ennek köze ahhoz, hogy az első félidő hazai fölényt hozott. Ezzel együtt Zsiga, Villand és Iuhas révén az Olimpiának is megvoltak a maga gólszerzési lehetőségei.

A játék képe a szünet után sem változott, ekkor is a hazaiak támadtak többet. Egy héttel korábban a Motru kapusa, Popescu művelt csodákat az Olimpia ellen, ezúttal pedig Suta mutatott be több nagy védést. Kis szerencsével a szatmáriak akár mindhárom pontot elhozhatták volna, amennyiben a 76. percben egy az egyben a kapussal Kinczel nem a kapu mellé gurít.

„A fiúk jól tartották magukat, fontos pontot szereztünk. Jó csapattal játszottunk, éppen ezért meg kell becsülnünk ezt a pontot", értékelt a találkozó után Csík.

Hét forduló után az Olimpia 10 ponttal a tabella 6. helyén áll - igaz, az egyaránt 8 pontos Marosvásárhely és Olt egy-egy meccsel kevesebbet játszott. A szatmáriak eddig nem igazán játszottak gólgazdag mérkőzéseket, hét bajnokijukon alig 11 gól esett. Hat rúgott góljuknál csak az Olt, a Motru és az Arad lőtt kevesebbet, 5 gólnál kevesebbet viszont csak a Craiovai FCU és a Marosvásárhely kapott.

A következő fordulóban az Olimpia a 8 pontos Bihar FC-t látja vendégül.

Az Olimpia összeállítása: Suta - Muntean, Balau, Cornel Ene, Iuhas - Gavrilescu (90 Hanus), Svarczkopf, Villand, Zsiga (60 Micas) - Kinczel, P. Dragos (72 Feier).

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: