2015-03-04 10:33:05• hírek • Szatmár.ro

Ezúttal júliusban, magasabb színvonalon és idén se közpénzből!

A közösségi médiában jelentős figyelmet kapott az Utcazene Fesztivál szervezőinek keddi bejelentése, pontosan 4 hónappal a rendezvény előtt közölték az időpontot: "2015 július 3-5 között, az érettségi vizsgák után, az eredményhirdetés előtt, szesszió és Electric Castle után, de még nyaralás előtt, mához 4 hónapra: ismét megtöltjük a várost zenével!"

Az időpont mellett persze számos újdonsággal készül a második évre a főszervező Butka Gergely és egy rövid interjú erejéig a Szatmár.ro hírportálnak néhány exkluzív részletet is elárult:

- A hétvégén még fagypont alatt volt a hőmérséklet, miért ilyen korán jelentetted be az időpontot?

- Szinte mindegyik nagyobb rendezvény szervezője jóval előtte, még a tavaszi zsongás előtt bejelenti az időpontot: egyrészt lefoglalja, nehogy egymásra szervezzenek több nagyobb programot a városban, volt már ilyenre példa és szerettük volna elkerülni. Másrészt egy minimum 30 zenekaros, több helyszínes rendezvény előkészítése is megköveteli, hogy a résztvevők, támogatók és a nagyközönség is időben értesüljön róla.

- Miért lesz jobb a nyári időpont mint a tavalyi, szeptember közepe?

- Szervező kollégáimmal, a NetMusic cégcsoporttal már a hosszú téli esték alatt is azt elemeztük, hogy melyik lenne a legjobb időpont, így jelöltük meg a július elejét: az érettségi véget ér csütörtökön, de az eredmények csak hétfőn lesznek kifüggesztve, az egyetemisták is itthon lesznek mert véget ér ott is a vizsgaidőszak, na meg az Electric Castle fesztivál, még elég kevesen indulnak el szabadságra, viszont más városokból már jöhetnek Szatmárra megnézni ezt a különleges rendezvényt, szeptemberhez képest kevesebb az eső valószínűsége, késő esti órákban is nyugodtan lehet majd kinn ülni a parkokban, hallgatni az utcazenészeket, szóval minden körülmény adott egy újabb sikeres rendezvényhez. 

- Sokan kérdezik, milyen újdonságokat hoz a második Utcazene Fesztivál?

- Szintén a hosszú téli esték alatt szervező kollégáimmal, illetve partnereinkkel részletesen kielemeztük a tavalyi rendezvényprofilt: az erős és gyenge pontokat, pluszokat és mínuszokat, hogy idénre tovább emeljük a szervezés színvonalát. 2015-re több jelentkező zenekart és utcazenészt várunk, sőt a nemzetközi mezőnyt is jobban megcélozzuk, nagyobb hangsúlyt fektetünk a rendezvényturizmusra: ez lesz az első olyan szatmári fesztivál, amely tudatos marketingkampánnyal, szerte az országban fogja hirdetni, hogy látogassanak el egy szatmári hétvégére. Megtartjuk a rendezvény multikulturális, kétnyelvű jellegét, idénre az angol és német nyelvet is felvesszük a kommunikációs nyelvek közé. Programszerkezet, helyszínek szempontjából is átláthatóbb, élvezetesebb lesz, új elemekkel fűszerezve amelyekről viszont még korai lenne nyilatkozni.

Fellépés a Coposu sétányon

- Tavaly nemcsak a rendezvény volt premier Szatmárnémetiben, hanem a "közpénz nélküli" jellege is. Idén? 

- Idén sem kérek támogatást sem állami, sem helyi költségvetésből: bár az sokszor könnyebb, mostanában csak úgy repkednek az adófizetők pénzéből a támogatások különféle kulturális és sport tevékenységekre, de én példát szeretnék mutatni azzal, hogy független fesztivált szervezek, a privát gazdasági szférából hozva támogatókat. És biztos vagyok benne, hogy lesznek országos és helyi vállalkozások, amelyek szívesen támogatják a Románia-szinten egyedülálló szatmári Utcazene-fesztivált.

- Milyen volt a tegnapi bejelentés fogadtatása?

- Úgy is mondhatnám "felrobbant a Facebookom" annyian jelentkeztek, üzentek, kérdeztek, ez nagyon lelkesítő és önbizalomra ad okot. A tavalyi szervezőcsapatból is többen jelezték, hogy számíthatok rájuk, az elkövetkező hónapokban folyamatosan tájékoztatjuk az érdeklődőket a fejleményekről. Összefoglalva, a szatmári zenekedvelőket arra biztatom, hogy tegyék szabaddá a július 3-5 közötti hétvégét, mert idén is megtöltjük zenével a várost!

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: