2013-12-21 00:04:28• hírek • Kocsis Zoltán

Idén is várják a szatmári csapatokat a SZAL-TO Kupára

Idén immár tizedik alkalommal szervezik meg Csenger városában a hagyományossá vált SZAL-TÓ Kupa elnevezésű kispályás focibajnokságot. A szervezők a Szatmár megyei csapatok jelentkezését is várják.

A torna szervezői mindig is nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy a trianoni határ révén elválasztott területek közötti együttműködés jegyében lehetőleg minél több Szatmár megyei együttes vegyen részt a SZAL-TÓ kupán. A szatmáriak ráadásul általában remekül szerepelnek a bajnokságban, bizonyíték erre, hogy az elmúlt két esztendőben a Pusztadaróc csapata hódította el a serleget.

Az idei tornára december 27-29. között kerül majd sor, a szervezők pedig december 26-ig várják a benevezéseket. A nevezési díj csapatonként 20.000 forint, a győztes pedig előreláthatóan 100.000 forintot nyer. A tavaly 24 csapat nevezett be, őket hat csoportba osztották. Egy meccs 2x10 percet tart, egy időben öt mezőnyjátékos és egy kapus tartózkodhat a pályán.

A szervezők várják a csapatok jelentkezését a 06-30-680-1172-es telefonszámon és a csengercsarnok@gmail.com e-mail címen.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: