2018-03-03 14:20:37• hírek • Közlemény

Ezüstfenyő díj Pataki Csabának és Vénig Gabriellának

Hétvégén az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának soros ülésén adták át a Markó Béla egykori szövetségi elnök által alapított Ezüstfenyő díjat, amellyel a magyarság érdekében végzett munkát díjazzák.

Az RMDSZ szombati közleménye értelmében 16. alkalommal díjazzák azok munkáját, "akik jelentős szerepet vállaltak a közösségi javak és a szülőföld visszaszerzésében, valamint a szövetség programjának megvalósításában". Kelemen Hunor szövetségi elnök 23 személyt díjazott szombaton Marosvásárhelyen, az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülése előtt.




Az Ezüstfenyő Díjat először 2002-ben adták át. Szatmár megyéből idén ketten is megkapták az elismerést. Egyikük Pataki Csaba, az RMDSZ Szatmár Megyei Szervezetének elnöke, aki amellett, hogy alapító tagja volt a Magyar Ifjúsági Kezdeményezésnek és szervezője az első Partiumi Magyar Napoknak, mind politikai, mind szakmai szinten végigjárta a ranglétra fokaiit, eközben pedig mindig a szatmári magyarság érdekében tevékenykedett.


A másik díjazott Nagykárolyt erősíti hosszú évtizedek óta. Vénig Gabriella az RMDSZ Nagykárolyi Szervezetének oszlopos tagja, aki úgy a politikai, mint a civil kezdeményezések támogatója, hathatós segítsége pedig nagyban hozzájárult az elért sikerekhez.


A 2002-ben alapított díjat korábban 25 Szatmár megyei politikus, kultúrember és civil kapta meg.

2016 – Nits János, Szakács Imre

2015 - Kereskényi Sándor, Kovács Jenő

2014 – Tóth-Páll Miklós, Gindele Imre

2013 – Gaman Misi, Thoroczkay Sándor

2012 – Muzsnay Árpád, Csehi Árpád

2011 – Pataki Enikő, Rácz Éva

2010 – Draveczki Károly

2009 – Erdei D. István, Fátyol Rudolf

2008 – Szabó István

2007 – Czintos József

2006 – Scholtz Béla

2005 – Kabai István

2004 – Illyés Gyula

2003 – Varga Attila, Bekő Tamás

2002 - Lengyel Ferenc, Tempfli József, Riedl Rudolf

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: