2008-10-22 19:31:05• hírek • Szatmár.ro

Ezüstérmes lett a férfi tőrcsapat az ob-n

Túltette magát az egyéni verseny sikertelensége és az azt megelőző kellemetlenségeken a Szatmárnémeti Sportklub tőröző küldöttsége, amely a Bukarestben rendezett országos bajnokság második fordulója után éremmel térhetett haza.

A csapatversenyben ugyanis a Sportklub első csapata az első fordulóbeli harmadik helyezésén javítva ezüstérmet szerzett, a második gárda pedig a negyedik helyen zárt, miután az első kör után a hatodik pozícióból kezdte a második fordulót.

Amint arról már honlapunk is beszámolt az egyéni viadal előtt éjjelen a csapat két edzőjét, Lengyel Évát és File Attilát kirabolták az egyik fővárosi szállodában, miközben mindketten aludtak. Akkor mobiltelefonokat, vonatjegyeket, DVD-ket és készpénzt vittek el a szobából.

„Ez a kellemetlen incidens befolyásolta a fiúk teljesítményét is, de a csapatversenyre sikerült túltennünk magunkat ezen, és a két csapat a várakozáson felült szerepelt, úgyhogy elégedettek lehetünk" - nyilatkozta Lengyel Éva, aki még megjegyezte, hogy a rablás ügyében még nem történt előrelépés a rendőrség részéről.

A Sportklub első csapata: Tűzhányi Gerard, Caius Trenea, Ioan Moisa, Izsáki Arnold. A Sportklub második csdapata: Muresán István, Kostyuk Levente, Teofil Moisuc, Ovidiu Pop.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: