2010-12-09 15:05:14• hírek • Szatmár.ro

Ezüstérmes diákvállalkozás

Nagybánya adott otthont az Országos Diákvállalkozások Börzéjének, amelyen kitűnően szerepeltek a szatmári gazdasági líceum tanulói.

Idén már negyedik alkalommal szervezték meg a „Rivulus Dominarum Tineret" Országos Diákvállalkozások Börzéjét, amelyre ezúttal is szép számban jelentkeztek középiskolás csapatok, akik itt bemutathatták gyakorló vállalkozásaikat.
A börzén a romániai középiskolai csapatok tárgyilagos, praktikus tudását mérték fel, a verseny során pedig mindegyik csapatnak fel kellett állítania a saját standját, ahol bemutatta vállalkozását.

A 38 résztvevő csapat különböző kategóriákban mérhette össze a tudását, díjazták a legszebb standot, a legötletesebb vállalkozást, a legjobb értékesítőt, a vállalkozásoknak készített legjobb internetes honlapot, valamint a legjobb stand-bemutatót is.

A Gheorghe Dragos Technikai Kollégium csapata Delicious chocolate Kft. nevű vállalkozásával nevezett be a versenyre, bemutatkozójuk pedig olyan jól sikerült, hogy ebben a kategóriában az ezüstérmet nekik ítélte a vállalkozókból és pedagógusokból álló zsűri.


Jól szerepeltek a szatmári diákok
Jól szerepeltek a szatmári diákok


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: