2018-04-04 07:34:16• hírek • Közlemény

Ezüstérem és különdíj a Kölcsey színjátszósainak

A Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákszínjátszó csapata március 28. és 30. között a VII. Kótsi Patkó János Mínősítő Diákszínjátszó Fesztiválon vett részt.

A Derecske Városi Művelődési Központ és Könyvtár hetedik alkalommal hirdette meg a határon átnyúló, Bihar-Bihor Minősítő Diákszínjátszó Fesztivált, amelyre 14–20 év közötti középiskolások jelentkezését várták.


A Kölcsey Ferenc Főgimnázium diákjai fantasztikusan teljesítettek, az ezüstérem mellett a fesztivál különdíját is elhozták. A különleges élményekről Besenyődi Judit, a X. E. osztály tanulója számol be a Szatmár.ro olvasóinak:


“A Kölcsey Ferenc Főgimnázium Diákszínjátszó Köre, azaz a KÖDIK újra nagy kaland elé nézett. Felkerekedtünk és elvittük kedvenc darabunkat (Bölcsőm volt a koporsó) debreceni testvériskolánkba, és egyúttal a Derecskén megrendezett színjátszó fesztiválra is.


Debreceni utunk célja az iskolák közötti kapcsolat elmélyítése volt, de ez az utazás lassan már hagyományosnak is nevezhető, hiszen minden évben bemutatjuk ottani barátainknak az új darabunkat.


Amint megérkeztünk, rögtön találkoztunk barátainkkal, akiket tavaly ismertünk meg. Bekísértek minket egy osztályterembe, ahonnan már más emberekként jöttünk ki: mindannyian felöltöttük magunkra annak a szereplőnek a ruháját, akit játszottunk. Innen tovább mentünk a halba, ahol már vártak ránk.


Sokaknak ülőhely sem jutott. Teltház volt. Még az idő is megállt a teremben, olyan csendben figyeltek diáktársaink, s az izgalmasabb jeleneteknél a pattanásig feszült idegek egyre feljebb és feljebb kerültek, közelebb a tetőponthoz, amikor is gondolatban egyszerre borították fel az idegességtől és a félelemtől Tonival az asztalt.


Az utolsó mondat elhangzása után még egy pillanatig élték, éltük azt a jelenetet, majd a nagy csendben, amikor végre valaki elhitte, hogy vége, és képes volt visszatérni a jelenbe, a mi világunkba, kitört a tapsvihar. Abból az óriási élvezetből, amit a színjátszás ad nekünk, csak ez a hangos, ütemes tapsolás keltett fel bennünket.


Miután fogadtuk az igazgatónő gratulációit, átöltöztünk, hogy újra önmagunk lehessünk, majd helyet cseréltünk barátainkkal, hiszen ők is készültek nekünk egy előadással. Shakespeare Rómeó és Júliájának egy átdolgozott verzióját mutatták be, amit mi is nagy érdeklődéssel figyeltünk.



Jó volt látni, hogy máshol is vannak olyan gyerekek, akik legalább annyira a színház szerelmesei, mint mi. Ezután egy hideg ebédet fogyasztottunk el együtt, és a régi barátaink mellé újakat is szereztünk. Utána egy rövid városnézésre invitáltak minket, mely keretein belül ellátogattunk a moziba is. Közeledett viszont a délután, amikor is át kellett mennünk Derecskére. Elbúcsúztunk tehát barátainktól és megígértük, hogy “jövőre, veled, ugyanitt”. 


Derecskén már várt minket a Kótsi Patkó János Minősítő Diákszínjátszó Fesztivál. A helyszínre érkezve megszállt minket a színház fantomja. Az esti próba alkalmával úgy vettük birtokba a színpadot, mintha mindig is a miénk lett volna. Szinte lubickoltunk az örömben, hisz a nagyszínpad számunkra olyan volt, mint egy valódi színház. Kipróbáltuk a hangosítást, a fénytechnikát, benéztünk minden kis zegzugba és hagytuk, hogy beköltözzön orrunkba a színház illata.


Másnap a megnyitón, amikor megtudtuk, hogy milyen neves, hozzáértő zsűri fog minket értékelni, nagyon izgulni kezdtünk, ám amikor az első előadás kezdetét vette, ez az érzés hamar elillant. 16 csapat vett részt a fesztiválon és 2 napig folyt a színdarabáradat. Rengeteg érdekes előadást láttunk és sok emberrel megismerkedtünk. Pénteken már mi következtünk. Harmadikként léptünk színpadra.


Szövegismétlés. Fel-alá járkálás. Idegesség. Ellazulni próbálás. Izgulás. Arcfestés. Utolsó korty víz. Mindenki a helyére. Egy percnyi csend. Gyors szívverés. Hallgatom a mellettem álló szuszogását. Szem becsuk. Eufórikus érzés. Függöny ki. A szem nyitva. Kopog a magassarkú cipőm. Bent vagyok.


Élem a jelenetet. Más vagyok már. Más ember, vagy más angyal. És csak akkor veszem észre, hogy nem valóság volt, amikor már mindenki állva tapsol és két oldalról megragadják a kezem. Meghajlás. Izzadtság. Lihegés. Lámpák és nézők. Magamat keresem. Még magam és a szerepem között járok félúton. Minden meghajlással egyre közelebb vagyok az ébredéshez. Nem. Nem. Nem akarom! Még nem. Nem érhet ilyen gyorsan véget... és máris az orromra csapják a függönyt.


A délutáni eredményhirdetés már csak a hab volt a tortán, hiszen az élmény már önmagában is oly sokat jelent, hogy szinte fel sem fogjuk, amikor kimondják, hogy a fesztivál különdíját kaptuk meg. Az ezüst fokozatról nem is beszélve.

 

Köszönjük minden támogatónknak az élményt, köztük a Rákóczi Szövetségnek, Csorján Árpád tanár úrnak és Szabó Emese tanárnőnek!"

Hozzászólás:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: