2010-07-28 16:13:30• hírek • Szatmar.ro

Ezt jól megcsinálták!

Nemrégiben beszámoltunk arról, hogy a megyeközpont több utcáján is befejeződtek a javítások. Aszfaltozást, gödörtömést, járda-, illetve, földút javítást eszközöltek a munkások, tudtuk meg a polgármesteri hivatal city menedzserétől, Litan Ioantól.

A befejezett utak listáját ismervén, úgy döntöttünk, elindulunk egy útvonalon, és találomra meg-megállunk autónkkal, hogy néhány fényképet készítsünk és egy videofelvétellel örökítsük, meg mennyire voltak sikeresek a munkálatok.

Körutunkat a Milleniului utcán kezdtük, majd innen a Crisan, a Liviu Rebreanu, a Pelikán és a Miron Costin utcán keresztül elértünk a Bujorului utcára, ahol az Apaserv vállalat munkásai éppen kanálistisztítást végeztek.

Az említett utcákról kijelenthetjük, hogy az ott található utak állapota sokkalta jobb a felújítást követően, mint azelőtt, ami azonban az egyik leggyengébb pontja az munkálatoknak az a kanálisfedő, illetve a lefolyórács elhelyezése. Szinte egy olyan utca sem volt, ahol ezek útba való beépítése jól meglett volna oldva. A legrosszabban megoldott lefolyóra a Miron Costin utcában találtunk, ahol ennek rácsa hozzávetőleg 30 centiméterrel volt lejjebb az út felszínétől. Az autósok számára elég nagy gondot okozhat, ha egy ilyen lefolyóba hajtanak gépjárművükkel.



A Bujorului utcán éppen dolgozó Apaserv alkalmazottak felháborodva mondták el, az útjavítások következtében rengeteg lefolyó, kanális telik meg törmelékkel, a fedeleket pedig az útjavítók rendszeresen leaszfaltozzák.

Leitner János, az Apaserv igazgatója a Szatmár.ro-nak elmondta, fontos, hogy a törmelékeket még idejében eltávolítsák ezekről a helyekről, hiszen nem csak az utcán álló vízmennyiséget gátolja a kanálisba jutástól, hanem magában a kanálisban is dugulásokat okoz majd a későbbiekben. Leitner azt is szóvá tette, hogy a javítást végző cégeknek lenne a kötelessége arra figyelni, hogy a kanálisfedeleket, a lefolyórácsokat ne fedjék le aszfalttal és törmelékkel. Több lefolyó közeli útrésznek nincs jól megoldva a lejtése, ezért áll a víz az utakon.



Ilyés Gyula megkeresésünkre azt nyilatkozta, ezek az utak még nincsenek átvéve, így jelenleg még nem tud véleményt mondani a kérdésben: „Miután az önkormányzat közli, hogy hivatalosan átvette az utakat, véleményt tudunk majd formálni, addig azonban nincs mi alapján." - közölte a városvezető.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: