2017-08-13 08:41:07• hírek • MTI

Ezrek vettek részt a prágai melegfelvonuláson

Mintegy 15 ezren vettek részt szombat délután Prágában a melegek felvonulásán, amely a cseh fővárosban most záruló szexuális kisebbségek hete, a Prague Pride 2017 csúcspontja.

A Prague Pride fesztivált immár hetedik alkalommal tartották meg a cseh fővárosban. Katerina Sarapová, a rendezvény igazgatója szerint a fesztivál programjaira a hét folyamán több tízezren látogattak el. A színes menet élén Adriana Krnácová, Prága főpolgármestre haladt, aki a korábbi évekhez hasonlóan hivatalos védnökséget vállalt a rendezvény felett. A prágai polgármesteri hivatal épületén egész héten ki volt tűzve a szivárványos zászló. Szolidaritása jeléül a menetben több cseh politikus is megjelent. A melegekkel együtt vonult egyebek között Karla Slechtová regionális fejlesztési miniszter, aki korábban nyíltan vállalta másságát.

A leszbikus, meleg, biszexuális és transznemű (LMBT) közösség tagjai és a másságot támogatók délben a cseh főváros központjában, a Vencel téren gyűltek össze, majd színes menetben kéttucatnyi allegóriás kocsival a Letná parkba vonultak, ahol éjjelig tartó koncertek lesznek. A kocsik egyikét az Egyesült Államok prágai nagykövetsége, egy másikat az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet készítette, míg a továbbiat nagy nemzetközi cégek, mint az IBM vagy a Microsoft logója díszítette. A néhány órás menetet karneváli hangulat, színes, kosztümös öltözetek, sok zene, tánc, több tucatnyi szivárványos, illetve nemzeti zászló jellemezte.

A rendőrség mintegy 15 ezerre, a szervezők 20-25 ezerre becsülték a résztvevők számát. Prága belvárosában a felvonulás miatt több órán át korlátozták a forgalmat. A szervezők szerint a résztvevők mintegy 30-40 százaléka külföldről érkezett a cseh fővárosba. A menetben magyar csoportokat is látni lehetett. "A résztvevők egy részét az idén is heteroszexuálisok tették ki, akik így akarták kifejezni támogatásukat a másság elfogadása, tisztelete iránt" - mondta Katerina Sarapová újságíróknak.

A felvonulás kezdetén Szent Vencel lovas szobrától nem mesze az egyik mellékutcában mintegy kéttucatnyi fiatal tüntetett a melegek rendezvénye ellen. Néhány keresztény aktivista a szobor mellett állva emelt a magasba a Prague Pride rendezvényt és a felvonulást elítélő plakátokat. Később délután a hagyományos család hívei is felvonulást tartottak a városközpontban, amelyen néhány százan vettek részt. Köztük volt Pavel Belobrádek, a kereszténydemokrata néppárt (KDU-CSL) elnöke, miniszter is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: