2015-12-12 10:41:54• hírek • MTI

Rendőrkézen a drogbáró

A hatóságok nyolc év nyomozás után letartóztatták a legnagyobb európai drogcsempészhálózat vezetőjét a dél-spanyolországi Benalmádena tengerparti üdülővárosban - közölte a spanyol belügyminisztérium.

A 44 éves brit Robert Dawest azzal gyanúsítják, hogy hálózata hatalmas mennyiségben csempészte a kábítószert Dél-Amerikától Európán át egészen a Közel-Keletig, bűnlajstromán gyilkosság és pénzhamisítás is szerepel.

Emlékezetes eset, amikor 2013 szeptemberében a párizsi Charles de Gaulle repülőtéren egy Venezuelából érkező repülőjáraton 32 bőröndöt találtak, összesen 1.332 kilogramm droggal megpakolva. A rendőrség akkor három embert tartóztatott le, akik a brit drogbárónak dolgoztak, és további három embert, akik pedig a Ndrangheta nevű calabriai maffiának. Az ügy folytatásaként a venezuelai Caracasban 27-en kerültek rács mögé, köztük a katonaság több tisztje is.

A Robert Dawes elleni nyomozásban eddig 15 akcióban összesen 50 embert tartóztattak le világszerte, 1700 kilógramm kokaint, 500 kilogramm hasist és 1,6 millió eurónyi készpénzt foglaltak le.
A drogbáró letartóztatásának körülményeit nem hozták nyilvánosságra, annyi azonban tudható, hogy a férfit kiadták Franciaországnak, ahol börtönben van.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: