2019-01-03 06:06:41• hírek • Blikk.hu

Ezért nem viselhette Áder mellett a jegygyűrűjét Weisz Fanni

Idén szomorúság is vegyült a boldog új évet kívánó államfői beszédbe, jóllehet ezt valószínűleg csak kevesen vették észre.

Az Áder János ünnepi köszöntőjét jelnyelvre fordító Weisz Fanni (26) ugyanis jegygyűrű nélkül állt az ország elé, pedig a tavalyi beszédet az eljegyzési ékszerrel a kezén tette érthetővé a siketek számára. A kommentelők közül többen el is kezdték találgatni, hogy esetleg valami probléma van az alig öt hónapja kötött házasságával.
 

– Ilyesmiről szó sincsen! – válaszolta megkeresésünkre a gyönyörű modell. – A tavalyi felvétel alapján döntöttek úgy a tévések, hogy idén semmi se legyen a kezemen, mert becsillog a képernyőkön. Tudomásul vettem, a kérést teljesítettem, de nem tagadom, kicsit el is szontyolodtam – mondta Fanni, majd gyorsan meg is magyarázta.
 

– Szokatlan érzés volt, bár inkább furcsának mondanám, hiszen óriási megtiszteltetés, hogy a sorstársaimnak én fordíthatom a köztársasági elnök úr újévi beszédét. De mégiscsak ez volt az első alkalom, hogy az augusztusi esküvőm óta nyilvánosan gyűrű nélkül mutatkoztam – magyarázta Fanni, aki kifejtette, stúdiófotózáson már előfordult, hogy levette. – Reklámfotóknál ez nem gond, de ott is csak akkor szoktam levenni a jegygyűrűmet, ha a megrendelő ezt külön kéri – tette hozzá.
 

– Számomra is furcsa volt a feleségemet gyűrű nélkül látni, de most nem modellként, hanem esélyegyenlőségi aktivistaként kérték fel a roppant megtisztelő feladatra – vázolta Hajmásy Péter (30), de nem cáfolta, hogy a tévések kérése a nejét lelkileg megviselte. – Ez teljesen természetes, hiszen fiatal házasok vagyunk. Fanni a gyűrűkérdést profin kezeli, csak a nagy nyilvánosság miatt nem volt zavaró neki – magyarázta a kosárlabdázó, akitől azt is megtudtuk, hogy baráti társasággal ünnepelték az új év beköszöntét.


További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: