2015-10-13 14:38:55• hírek • Kocsis Zoltán

Ezért nem vásárolhatsz vasárnap délután a szatmárnémeti piacokon

Áprilisig 18, azt követően novemberig 20 óráig lesznek majd nyitva az élelmiszerpiacok Szatmárnémetiben. A piacfelügyelőséget is magába foglaló közterület-fenntartó szolgálat munkatársai kedden függesztették ki a piac kerítéseire az újonnan életbe léptetett programot - természetesen kizárólag román felirattal.

Ezek szerint a szatmári élelmiszerpiacokon (Nagypiac, Kispiac, Szamos-piac, 17-es lakónegyed piaca) november 1. és március 31. között egységesen 7 és 18 óra között lehet majd árusítani és vásárolni hétköznapokon. Hétvégenként is 7 órakor kezdődhet az árusítás, ám amíg szombaton 17 órakor, addig vasárnap már 14 órakor bezár a bazár. Nyáron, azaz április 1. és október 30. között már 6 órakor megnyitják majd a piacot. Hétköznapokon 20 óráig, szombaton 17 óráig, vasárnap pedig 14 óráig lehet majd árusítani, illetve a piacokon vásárolni.

Vasárnap délután tehát esélyünk sem lesz bármit is vásárolni ezentúl - ennél is meglepőbb azonban, hogy a hivatalos ünnepnapokon egyáltalán semmit nem vehetünk, ezeken a napokon ugyanis zárva lesznek a piacok!

Szigorún meghatározott program szerint zajlik majd az árulás és vásárlás az ócskapiacon is: reggek 6 órától délután 17 óráig. Kivételt képeznek ez alól a hagyomáyos „ócskasor-napok", azaz szerda és vasárnap, amikor értehehtlen módon a piacot már 16 órakor bezárják.

Az érvényben levő törvénykezésnek megfelelően, a többi romániai városhoz hasonlóan az elmúlt években Szatmárnémetiben is kerítéssel vtették körbe a piacokat. Mindez a piacok standjainak és tisztaságának éjszakai megőrzését, a hajléktalanok távoltartását, a higiénia szintjének emelését szolgálta. Nem utolsó sorban a kerítés lehetővé teszi ezentúl, hogy a piacok meghatározott program szerint működjenek...

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: