2018-09-19 12:35:47• hírek • Bede Emőke

Ezért nem kell kanyarban tövig nyomni a gázt

Eseménygazdag volt a keddi nap a közlekedési rendőrök számára. Amellett, hogy több tucat bírságot osztottak ki, két balesethez is ki kellett vonulniuk.

Szeptember 19-én a kirótt pénzbírságok száma elérte a százat, ezek összértéke pedig a 27 400 lejt. Kiegészítő intézkedésként 11 jogosítványt ideiglenesen felfüggesztettek, 2 sofőr pedig az autó forgalmi engedélyének mondhatott búcsút. Érdekességképp a rendőrség azt is közölte, hogy a száz bírságból 19-et gyorshajtás miatt szabtak ki, ezek közül a leggyorsabb az a sofőr volt, akit 139 km/h-val mértek be a Szatmárnémeti–Szakasz útvonalon a radarpisztoly segítségével.
 

A gyorshajtás pedig két újabb balesetet is okozott. Az első eset Bujánházán történt, ahol egy 66 éves helybeli férfi túl nagy sebességgel érkezett be a kanyarba, s ennek okán az út mellett haladó árokban kötött ki. Hasonló oknál fogva szaladt neki egy ház kerítésének egy felsőberekszói 37 éves nő is. A baleset során a vezető súlyos sérüléseket szerzett. A rendőrség mindkét esetben gondatlanságból elkövetett testi sértés miatt indított eljárást.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: