2019-04-14 10:58:24• hírek • Bede Emőke

Ezen a hétvégén a legkiválóbb kutyáké a főszerep Szatmárnémetiben

A Román Ebtenyésztők Egyesületének szatmári szervezete immár 42-ik alkalommal szervezte meg a nemzetközi kutyakiállítást, melynek helyszíneként ez alkalommal is az Ecaterina Teodoroiu utcai stadion szolgált.

„Huszonkét országból vannak kiállítóink, köztük sok neves, külföldi tenyésztő. Ez tulajdonképpen meg is határozza a kiállítás nívóját, mivel ennek köszönhetően olyan elit egyedek vesznek részt a kiállításon, melyek nem csak európai, de világszintű megmérettetéseken is részt vesznek, és rengeteg díjat szereznek” –mondta el a Szatmár.ro kérdésére Papp László, az egyesület tagja, ki egyben a Román Bírói Testület elnöke is.
 

Mivel a ringekben szinte folyamatosan zajlott az ebek felvonultatása, azt is megkérdeztük, mit is figyelnek ilyenkor a szúrós szemű bírák. „Legelőször is ahhoz, hogy egy bíró bírálni tudjon, nagyon kell ismerni a fajtát. Hiszen minden fajtának megvan a leírása, s a bíró nem csinál egyebet, minthogy összehasonlítja a bejövő egyedet ezzel az úgynevezett standarddal. A bírálat alkalmával felállított rendszer szerint az általános megjelenés, a méret, a típusosság mellett kulcsfontosságú a test részeinek az alaposabb szemrevétele is. A fejjel kezdjük, mert minden fajtának a legfontosabb meghatározója a feje. Ennek keretén belül a fogazat nagyon lényeges, de hasonlóan fontos a csontozat, a szemforma, a szemszín, a fültartás is. A nyaki tájék vizsgálata után következik a törzs felső és alsó részének bírálata egészen a farokkal bezárólag. De a külső megjelenés mellett legalább olyan fontos a mozgás is, ugyanis egy tökéletes anatómiájú kutyához korrekt mozgás dukál. Mindezek alapján a bíró egy minősítéssel látja el az ebet” –magyarázza Papp. Hozzátette: sajnos vannak olyan egyedek is, melyeket nem lehet elbírálni a félénkségük vagy épp az agresszivitásuk miatt. Fontos tehát, hogy ne csak szép, hanem megfelelően szocializált is legyen az egyed.




Papp László mindemellett arról is mesélt a Szatmár.ro-nak, hogy mennyire komoly munkálatok előzik meg azt, hogy városunk két napig a legkiválóbb kutyák fővárosa legyen. Elmondta, már az adott kiállítás előtt 1-2 évvel el kell kezdeni a felkészülést, ugyanis nem egyszerű feladat a nemzetközi bírókkal leegyeztetni egy időpontot, s ha ez megvan, akkor gondoskodni kell a utaztatásukról és az elszállásolásukról is. A bírói csapat összeállítása már csak azért is olyan fontos, mert a tenyésztők sokszor a bírók listájának kifüggesztése után döntik el, indulnak-e egy versenyen vagy sem.


„Idén 12 bíró érkezett hozzánk, s a bírálatra kerülő ebek száma kb. 650 körül mozog. Ez még több is lett volna, ha a hazai kiállítókat nem vitték volna el a már korábban, az ország más részein szervezett versenyek. Ennek fényében a szatmári kutyakiállításon bemutatásra kerülő négylábúaknak mindössze csak az egyharmada származik hazai tenyésztőtől” – tette hozzá Papp, viszont azt is hozzáfűzte, hogy épp ennek köszönhető, hogy a nívó Szatmárnémetiben sokkal magasabb, mint az ország más kiállításain.


Viszont a jövőbeni eseményekkel kapcsolatban Papp László aggodalmának adott hangot, ugyanis a nyugati országokban már egyre többször fordul elő az, hogy az állatvédők teljesen ellehetetlenítik a kiállítások megszervezését, mondván, ez állatkínzás. Példának okáért megemlíthetjük az osztrák kutyakiállítást, melyre eddig évente 15-20 ezer ebbel neveztek, s most a szervezőknek azzal kell szembesülniük, hogy a drasztikus szabályozások miatt a kiállítók egyszerűen nem neveznek. „Most egy nagyon-nagyon rossz irányba haladunk, és nem tudom, hogy mi lesz így a kinológiával” – tette hozzá.


Nos, mi reméljük, hogy a következő években még megcsodálhatjuk néhányszor ezeket a pompás kutyákat. Az idei nyertesekről pedig hamarosan egy újabb cikkel jelentkezünk.









 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: