2018-05-04 12:37:49• hírek • Bede Emőke

Ezeket a gyógyfürdőket részesítik előnyben a szatmári nyugdíjasok

Pénteken Marcel Erdei, a Szatmár Megyei Nyugdíjpénztár vezetője arról számolt be, hogy e hónap 7-én és 23-án újra üdülési jegyeket oszt az intézmény, ezek segítségével a jogosultak nem kevesebb mint 16 napot tölthetnek el egy adott gyógyfürdőben.

Erdei a bejelentés mellett az idei év első hónapjainak tevékenységéről is beszámolt. Mint kiderült, ebben az évben már 19 alkalommal ítéltek oda üdülési jegyeket, melyeknek száma már túl is lépte az 1500-at, pontosabban szólva 1594 jegy került kiosztásra. Február 20. óta – ekkor osztottak először jegyeket 2018-ban – már 363-at be is váltottak az arra jogosultak.
 

Az üdülési jegyeket egyébként a légúti, a szív-, az emésztőrendszeri, a neurózisos, nőgyógyászati, illetve a reumatikus betegségekben szenvedő páciensek kérvényezhetik, és ezeket szerte az országban be lehet váltani egy 16 napos üdülésre, mely 12 nap gyógykezelést is tartalmaz. Az érintetteket elszállásolják és napi háromszori étkezést és kezelést biztosítanak számukra.
 

Az ország több gyógyfürdőjében is fel lehet használni az üdülési jegyeket, ezek főként  reumával kezelteknek szolgáltatnak kezeléseket. Konstanca megyében a pácienseket az Eforie Nord, a Neptun, a Mangalia, a Saturn és a Techirghiol városokban található fürdők is várják. Hunyad megyében az algyógyi fürdőbe, Krassó-Szörényben pedig Herkulesfürdőre látogathatnak el a jeggyel rendelkezők. Kolozs megyében Tordán várják a kezelésre szorulókat, Biharban pedig a Felix és az 1 Mai fürdőn, valamint Tenkén. A szomszédos Szilágy megyében Büdöspatakán lehet gyógyulni, Máramarosban Aknasugatagon, Szatmár megyében pedig a tasnádi strandon lehet beváltani a jegyeket. A legnépszerűbb reumás panaszokat kezelő gyógyfürdők az 1 Mai, a Büdöspataka, de sokan keresik fel a kovásznai fürdőt is, ahol szívproblémákkal küzdőknek nyújtanak kezelést.
 

Erdei felhívta rá a figyelmet, hogy hamarosan újabb jegyek kerülnek kiosztásra, így május 7-én és 23-án érdemes figyelni a nyugdíjpénztár honlapját, ahol közlik a gyógykezelésre jogosultak névsorát. Vélhetően ebben az évben is nagy sikernek örvend majd a program, tavaly a kiváltott jegyek (3401 db) mintegy 96,16 százalékát használták fel a páciensek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: