2018-05-23 05:54:18• hírek • Blikk.hu

Ez tehette tönkre Galambos Dorina és Pély Barna kapcsolatát

A szerelmesek 2003-ban, a Megasztár című tehetségkutatóban ismerkedtek meg, tíz évre rá a legnagyobb titokban mondták ki a boldogító igent. Bár évek óta nem nyilatkoztak a magánéletükről, úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van köztük – tegnap délután azonban Pély maga jelentette be, válnak.

Zenészbarátaik szerint a rengeteg munka tette tönkre a házasságukat, egy neve elhallgatását kérő bennfentes szerint mindketten a karrierjükre koncentráltak, így elmentek egymás mellett. Egy éve Barna kilépett a United együttesből, amelynek 18 évig volt a tagja, s már akkori szavai is árulkodóak voltak, amelyek rímelnek a jelenlegi helyzetre is.


"Vannak olyan utak, amelyeken egyedül kell végigmenned, és vannak olyan döntések, amelyeket nem közösen akarsz meghozni másokkal, hanem egyedül. Pontosan azért, hogy fejlődni tudjál. Egyszerűen azt érzem, hogy ez most csak így tud menni – mondta Pély akkor a Mokkában.


A zenész jóbarátja, Abebe Dániel, azaz Bebe (41) mellette állt a nehéz időszakban. Nem látta el kéretlen tanácsokkal, ám amikor az énekes segítségért fordult hozzá, saját tapasztalatait osztotta meg vele.


"Ha két ember testileg és lelkileg nem tud együtt élni, akkor azt abba kell hagyni. Én is kudarcként éltem meg a válásomat, szerintem ezzel Barna is így lehet. A végsőkig kitartott, mindent megpróbált, harcolt, küzdött az utolsó pillanatig, de végül belátta, hogy nem tudja helyrehozni azt, ami elromlott. Látszott rajta, megviselte, ami történt. Nem volt boldog, csak a színpadon mosolygott, mert a közönséget nem érdekli, hogy mi van a magánéletünkben – mesélte lapunknak.


A Blikk megkereste a házaspárt, ám Dorina Miamiban forgatja zenekara új klipjét, Barnabás pedig a 24.hu-hoz eljuttatott közlemény szavaira szorítkozott.


„Pély Barna és Galambos Dorina 4 év házasság után úgy döntöttek, hogy elválnak. Tisztelik és szeretik egymást, de már csak barátokként – állt a közleményben. – Mindketten a karrierjükre koncentrálnak.


Dorina és Barna néhány éve lapunknak azt nyilatkozta, hogy a tökéletes szexuális életüknek is köszönhető, hogy minden rendben a kapcsolatukban. "Hihetetlen lelki kapcsolat van köztünk, és ez kihat a szexuális életünkre is. Genetikailag egymásnak vagyunk kódolva – mondta akkor a Blikknek Pély. – Három év után talán még jobb a szex, mint valaha.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: