2011-02-24 22:35:13• hírek • MTI

Kit választ az RMDSZ?

Az erdélyi magyarságot érintő alapvető kérdésekben hasonló elképzeléseket vallva érkezik Nagyváradra, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hét végi tisztújító kongresszusára a három elnökjelölt (Kelemen Hunor, Eckstein-Kovács Péter és Olosz Gergely), ugyanakkor három eltérő stílusú, különböző politikai tapasztalattal rendelkező személyiségről van szó.

A kongresszuson eldől, hogy melyikük fogja irányítani a következő négy évben a romániai magyar érdekképviseleti szervezetet. Markó Béla december 11-én jelentette be Marosvásárhelyen, hogy nem kíván újabb RMDSZ-elnöki mandátumot megpályázni a február 26-án és 27-én rendezendő kongresszuson, miután tizennyolc évig irányította a szervezetet. Így három jelölt, Eckstein-Kovács Péter, Kelemen Hunor és Olosz Gergely közül kell megválasztaniuk a kongresszusi küldötteknek az RMDSZ új elnökét.

Markó hivatalosan még be sem jelentette szándékát, amikor Eckstein-Kovács Péter, Traian Basescu román államfő kisebbségügyi tanácsadója már jelezte, hogy versenybe száll az RMDSZ elnöki posztjáért.

Az 54 éves kolozsvári jogász már közvetlenül a romániai rendszerváltás után a politika színpadára lépett, 1990 és 1992 között az RMDSZ Kolozs megyei parlamenti képviselője volt, majd négy éven keresztül kolozsvári önkormányzati képviselőként dolgozott. 1996-ban az RMDSZ Kolozs megyei szenátora lett, ezt a tisztséget további két parlamenti ciklusban, 2008-ig töltötte be. 1999 és 2000 között kisebbségügyi miniszter is volt. Három évvel ezelőtt a román államfő kisebbségügyi tanácsadójává nevezték ki. Eckstein-Kovács az RMDSZ-ben a Szabadelvű Kör nevű platform elnöke.

Egyetért az RMDSZ-nek a Markó irányítása alatt képviselt alapvető célkitűzéseivel, szorgalmazza a romániai magyarság egységének megőrzését, de - amolyan "különutasként" - számos alkalommal bírálta az RMDSZ csúcsvezetőségét a szerinte "diktatórikus" stílusa miatt. A liberális meggyőződésű politikus véleménye ugyanakkor sokszor eltért az RMDSZ-ből időközben kiszorult, Tőkés László neve által fémjelzett "ellenzék" álláspontjától is.

Eckstein-Kovács Péter fotó: eckstein.ro

Másodikként Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke jelentette be, hogy megpályázza a szervezet elnöki posztját. A romániai magyar sajtó Kelement tekinti a legesélyesebb jelöltnek, hiszen a szövetség területi szervezeteinek elsöprő többsége őt támogatja a kongresszuson; Markó Béla nyilatkozataiban ugyancsak mellette foglalt állást.

A 43 éves, Csíkkarcfalván született Kelemen Hunor tanulmányait Marosvásárhelyen és Kolozsváron végezte, majd költőként és újságíróként dolgozott 1997-ig, amikor bekerült a politikába kulturális államtitkárként az RMDSZ színeiben. Azóta politikai pályája töretlenül felfele ívelt, 2000 óta az RMDSZ parlamenti képviselője, 2007 óta pedig a szövetség ügyvezető elnöke. 2009-ben az RMDSZ államelnökjelöltje volt a romániai államfőválasztáson, majd 2009 végétől kulturális miniszter. Többször is volt az RMDSZ kampányfőnöke. A másik két jelölttel ellentétben évek óta tagja az RMDSZ központi vezetőségének.

Kelemen Hunor fotó: rmdsz.ro

Harmadikként Olosz Gergely jelentette be, hogy versenybe száll. A felsőfokú tanulmányait Magyarországon elvégző 34 éves háromszéki politikus 2008-ban lett az RMDSZ Kovászna megyei parlamenti képviselője, ekkor vált igazán ismertté az országos politikában. 2005 és 2008 között a román energiaár-szabályozó hatóság, valamint az állami urántársaság elnöke és vezérigazgatója volt. Az elmúlt egy év során az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetői tisztségét is betöltötte. Politikusi munkája mellett sikeres vállalkozóként is tevékenykedik.

Bár éppen a háromszéki RMDSZ-szervezet támogatását nem nyerte el (a testület Kelemen Hunor mellett tette le a garast), Oloszt sokan támogatják Székelyföldön. A támogatottság mértéke kiderülhet majd abból, hogy a kongresszusi küldöttek közül a titkos szavazás során hányan adják rá voksukat. Maga a jelölt bízik győzelmében.

Mindhárom jelölt fontosnak tartja a magyar kormánnyal és a Fidesszel való együttműködést és párbeszédet. Ugyanakkor Kelemen Hunor és Eckstein-Kovács Péter értéknek tartja az RMDSZ "függetlenségének" megőrzését a magyarországi pártokkal szemben is. Olosz Gergely viszont többször értésre adta: nem ért egyet az "egyenlő távolságtartás" politikájával a magyar politikai erőkkel kapcsolatosan. A kampány idején úgy fogalmazott: szerinte az RMDSZ "nem viszonyulhat ugyanúgy a nemzetegyesítést kimondó Fidesz-KDNP-szövetséghez, mint ahhoz az MSZP-hez, amely számára nem is létezett a határon túli magyarság".

Olosz Gergely fotó:oloszgergely.ro

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: