2018-12-18 09:02:53• hírek • Bede Emőke

Ez igen: Szalacson a hulladék 60 százalékát újrahasznosítják

Fotó: Szalacs község hivatalos Facebook-oldala
Fotó: Szalacs község hivatalos Facebook-oldala

Az egyik legfontosabb uniós direktíva szerint 2020-ig legalább 50 százalékra kell növelni a háztartási hulladék, a papír, fém, üveg és a műanyag, azaz minden erre alkalmas anyag újrahasznosítását. Míg sok településen még csak a közelében sem járnak ennek a vízválasztó számnak, addig egy Bihar megyei település, Szalacs megmutatta, igenis megoldható, mi több, túl is szárnyalható a kitűzött cél.

Az Érmihályfalvától 20 kilométerre fekvő Szalacson 2018 a változások éve volt, legalábbis ami a kommunális hulladék gyűjtését és feldolgozását illeti. A településen ugyanis ettől az évtől kezdve a lakosság öt kategória szerint válogatja szét a szemetet, s mindössze három hónap alatt 3 százalékról 60 százalékra ugrott az újrahasznosítása ráta. Szinte hihetetlen, nem?
 

Nos, hogy saját szemükkel is megbizonyosodjanak a szalacsi eredményekről, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség (APM) vezetője, Békéssy Erzsébet a megye tizenkilenc önkormányzatának képviselőivel közösen látogatott el az említett településre. A népes csapathoz Biharban újabb kollégák csatlakoztak, majd közösen követték végig, hogyan jut el a szelektíven gyűjtött hulladék a kukáktól a gyűjtőközpontig. A településen door-to-door rendszer működik, azaz a lakosság még otthon szétválogatja a szemetet, majd a hét minden napján más-más jellegű hulladékot helyeznek ki elszállításra. Hogy a Horváth Béla által irányított község valamit igencsak jól csinál, mi sem bizonyítja jobban, minthogy fél év alatt a lakosság által megtermelt 87 tonnányi hulladékból 48,5-öt sikerült értékesíteni.
 

A szalacsi látogatást summázó közleményben Békéssy Erzsébet pozitívan értékelte a tényt, hogy az eseményen ilyen nagy számban vettek részt a megyénkbeli polgármesterek is, ugyanis ez azt mutatja, hogy igenis foglalkoztatja őket a hulladékgazdálkodás kérdése. Ugyanakkor azt is levonhatták következtetésként, hogy egy jól működő rendszer kiépítéséhez nélkülözhetetlen a folyamatos információközlés és a lakossággal folytatott párbeszéd. 




 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: