2010-10-27 15:38:03• hírek • Szatmar.ro

Extrem barátságos meccs a VSK-nak

A szatmári kézisek a Nagybányai Extrem együttesével csapnak össze csütörtökön.

A Kárpát-kupa és a válogatott Európa-bajnok selejtezői miatt három hetes szünetre vonulhattak a román férfi kézilabda élvonalában szereplő csapatok, így a Szatmárnémeti VSK is. Utóbbi azonban nem tölti tétlenül a pihenőt, hisz az Arad elleni két barátságos meccs után csütörtökön a Nagybányai Extremet fogadja.

A mérkőzés, akárcsak a következő bajnoki fordulóban november 4-én Nagyváradon, 17 órakor veszi kezdetét. A hétvégén a VSK mindkétszer legyőzte az aradiakat és nyilván ez a cél majd a második osztály D csoportjában szereplő Extrem ellen is. Ennél azonban lényegesen fontosabb, hogy a csapat tagjai minél inkább egymásra találjanak a pályán, a gépezet minél olajozottabban működjék. E cél szolgálja ez a találkozó is.

Az egyesület vezetőit persze jobban foglalkoztatja a jövői csütörtöki, nagyváradi összecsapás, ahol az eddig nyeretlen hazaiak ellen mindenképpen győzelmet várnak. Kereskényi Gábor, a VSK igazgatótanácsának elnöke kijelentette, hogy számítanak a szurkolók támogatására is, akiknek kedvéért, ha igény van, különbuszt is indítanak a Körös-parti városba.


Az Arad nem okozott komoly gondot a VSK-nak
Az Arad nem okozott komoly gondot a VSK-nak


Az alpolgármester értékelte a gárda eddigi teljesítményét, aminek az adott apropót, hogy az őszi szezon fele lassan el is telt. A sportvezető kiemelte, hogy a mostani együttes legnagyobb pozitívuma, hogy a játékosok csapatként működnek a pályán.

„Annak örülünk, hogy eddig mindhárom hazai meccsünket megnyertük, most már Szatmárrra egyetlen csapat sem jöhet úgy, hogy biztosra megy. Az eddigi célokat teljesítettük, az egyetlen negatív pont az első fordulóbeli Temesváron elszenvedett vereség. Pozitívum viszont az, hogy a gárda igazi csapatként működik, nem úgy mint az elmúlt idényben, mikor egy-két játékos formája meghatározta a csapat teljesítményét, például a Birtalané. Az igazolások beváltak, minden posztra van két hasonló képességű kézilabdázónk, kiemelném Panazan kapust, Teremivel jól kiegészítik egymást. Megemlíteném még Savlovschit és Oláhot, akik már a másodosztályban is a csapat tagjai voltak, és azóta rengeteget fejlődtek. Mindent összevetve az együttes kiforrott társasággá alakult, igen jó a csapaton belüli hangulat, ami biztató a jövőre nézve", értékelt Kereskényi.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: