2016-05-18 10:33:48• hírek • Szatmar.ro

Ex Libris-díjat kap Kovács Éva

Kovács Éva Poór Lili-díjas színművésznő, a szatmárnémeti Harag György Társulat örökös tagja a Magyar Művészetért Díjrendszer keretében létrehozott Ex Libris-díjban részesül. Az elismerést 2016. június 4-én, Budapesten adják majd át A Magyar Művészetért XXXVI. Díjátadó Gáláján.

Dr. Gubcsi Lajos, a Magyar Művészetért Díjrendszer elnöke 1986-tól tizenhat különféle művészi és történelmi díjat alapított. Ezek egyike az 1987-ben megalapított, a Magyar Művészetért-díj. Ebben a kategóriában eddig háromszázhúsz díjat adtak át a művészetek valamennyi ágában Magyarországon, a Kárpát-medencében, valamint a nagyvilágban.

Az Ex Libris-díjat nyolc önálló, regionális kuratórium döntése alapján adományozzák oda a jelölteknek. Az eredeti hatszázhuszonötből három év alatt átadtak százhuszonötöt, és a 2009-2033 közötti időszakban átadásra vár még ötszáz. Az Ex Libris-díjat Gubcsi Lajos 2009-ben alapította, azzal a céllal, hogy évente huszonöt díjat adományozzon az előttünk álló negyedszázadban.

„Mindenkinek, aki a magyar nemzet múltját, jelenét, jövőjét a vállán hordozza, értékeket képvisel, legyen szó oktatásról, kultúráról, tudományról vagy közéletről, szeretnénk kifejezni megbecsülésünket" - fogalmazott a díjat megálmodó dr. Gubcsi Lajos. Az idei díjazottak között szerepel Kovács Éva, akit meglepett a kitüntetés, és - mint mondta - örül annak, hogy munkáját figyelemmel kísérik, elismerik.

A Magyar Művészetért-díj alapításának évében, 1987-ben az elsők között adományozták A Magyar Művészetért Posztumusz-díjat Harag Györgynek, a szatmárnémeti társulat alapító-igazgatójának. Egyébként a Harag György Társulat, mint színházi közösség is szerepel a díj kuratóriuma által már elfogadott jelöltek között.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: