2013-12-27 17:00:59• hírek • MTI

Évzáró koncert Debrecenben a Tankcsapdával

A jövő évi hosszabb külföldi koncertturné előtt szombat este a debreceni Főnix Csarnokban búcsúzik el a hazai közönségtől a Tankcsapda. A jövőre 25 éves debreceni rockzenekar a hagyományos debreceni koncerttel zárja le a Rockmafia Debrecen lemezbemutató turnéját, amelyet 75 helyszínen mintegy 270 ezren láttak március óta - tájékoztatta Bakó Csaba, a Tankcsapda sajtófőnöke az MTI-t.

Megjegyezte, hogy a zenekar az ország minden régióját bejárta és számos külföldi fellépésük is volt az idén a többi közöttt Brüsszelben és Amszterdamban is.

Emlékeztetett, hogy néhány hete egy rekordot is felállítottak, ismét kiadták ugyanis a Tankcsapda eddig megjelent összes nagylemezét, amivel hetekre bevették az első tizennégy helyet a MAHASZ eladási listáján. A korongok rövid időn belül aranylemezzé váltak, az Igazi hiénák című, az Argo 2 film betétdalát is tartalmazó válogatás pedig már platina lemez lett.

A szombati záróbulin a Neck Sprain és a Kowalsky meg a Vega mellett vendégként feltűnik a színpadon Csató Péter a Replika frontembere is, aki húsz évvel ezelőtt a Legjobb méreg című dalban közreműködött.

A trió a koncert után sem pihen, ám a hazai rajongók hosszabb szünetre készülhetnek, 2014 első öt hónapjában ugyanis csak külföldön játszik a Tankcsapda. Bakó Csaba hozzátette: a jövőre alakulásának 25. évfordulóját ünneplő zenekar októberben új nagylemezzel jelentkezik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: