2010-09-19 19:43:50• hírek • Szatmár.ro

Évnyitó a cserkészeknél

A szatmári cserkészek számára is megkezdődött a tanév.

A cserkészet a világ legnagyobb gyermek- és ifjúsági mozgalma. A világ több, mint 200 országában 38 millió cserkész dolgozik egy közös célért: segíteni a gyermekeket és fiatalokat, hogy aktív és elkötelezett felnőttekké váljanak.

Szatmárnémetiben is működik egy cserkészcsapat: a 44. számú Dsida Jenő Cserkészcsapat tanévnyitóján közel huszonöt ifjonc és idősebb cserkész vett részt szombaton egy órától.

A megnyitón a kisebbek megismerkedhettek az őrsvezetőkkel, valamint kép- és filmvetítés során is betekintést nyerhettek a cserkészek elmúlt egy évébe.

„A leendő cserkészekkel sokat beszélgettünk már arról, hogy mit is jelent valójában cserkésznek lenni. A tanévnyitós kép- és filmvetítéssel pedig egy betekintést szerettünk volna nyújtani számukra az elmúlt hónapok eseményeibe. Megmutattuk, milyen táborokban jártunk, milyen versenyeken vettünk részt" - magyarázta Boga Ferenc, a cserkészcsapat parancsnoka.

A szórakozás mellett azonban munka is vár a fiatalokra, a hagyományok folytatódnak, hiszen ebben az évben is számos kiránduláson, tanulmányutakon, koszorúzásokon, szoboravatásokon és felvonulásokon vesznek részt.

A 44. számú Dsida Jenő Cserkészcsapat pedig hetente egy alkalommal szervez majd foglalkozásokat ebben a tanévben is.


Megkezdődött a tanév a cserkészeknél


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: