2012-08-31 16:11:30• hírek • Póti Orsolya

Évadkezdés a Harag György Társulatnál

A Szatmárnémeti Északi Színháza Harag György Társulatának vezetősége augusztus 31-én sajtótájékoztató ismertette be a 2012/2013-as színházi évad műsortervét, illetve bemutatta a társulat új munkatársait is.

A Harag György Társulat alkotócsapata tulajdonképpen már el is kezdet a munkát, ugyanis az augusztus 21-i évadnyitó ülés után már megtartották az évadindító bemutató, a Tasnádi testvérek nevéhez fűződő Világjobbítók című darab olvasópróbáját. Az évadindító bemutató külön érdekessége az, hogy a társulathoz szegődött kilenc új művész közül többen is ezzel az előadással mutatkoznak be a közönségnek.

„Az előző évadban öten hagyták el társulatunkat, de kilenc új művész csatlakozott hozzánk, ami úgy vélem nem csak számbeli, hanem értékbeli növekedést is jelent. A frissen ideszerződött tagok között egy új rendezőt, egy díszlet- és jelmeztervezőt, illetve hét színészt köszönthetünk" - magyarázta Bessenyei István, a színház magyar tagozatának művészeti igazgatója.

Két új tagot aligha kell bemutatni, mert már korábban is dolgoztak a társulatnál: Dobre-Kóthay Judit, UNITER- és Jászai Mari-díjas díszlet-és jelmeztervező, egyetemi oktató, illetve Márkó Eszter színésznő, aki hosszú ideig volt a társulat megbecsült, kiemelkedő tagja.

Az Északi színházban kezdi az évadot több frissen végezett fiatal is, köztük Vargyas Márta rendező, Kányádi Szilárd színész-rendező, Sándor Anna színész, valamint Marosszéki Tamás színész. „Fontos megemlíteni, hogy az új évadban társulatunk két szatmári születésű taggal is bővül, ugyanis idén nálunk játszik majd Varga Sándor színművész és Poszet Nándor. Nagy büszkeséggel tölt el, hogy magyarországi művészek is érdeklődnek társulatunk iránt: hozzánk szerződött egy tehetséges magyarországi színészkolléga, Egger Géza is" - mondta el a művészeti igazgató.

A társulat az örökös tagokra is teljes értékű partnerekként tekint, hiszen az évad több bemutatójának létrehozásában is közreműködésre kéri fel őket. Például az első bemutatóban Czintos József Jászai Mari-díjas, örökös tag lép fel a szatmári színpadra.

Az említett színművész mellett a társulat életébe még aktívan bekapcsolódik Tóth-Páll Miklós színművész, Méhes Kati és Kovács Éva színművésznők, Szugyiczky István színész, örökös tag, valamint Soós Angéla színésznő, aki húsz év után tér vissza egy rövidebb szerep erejéig a szatmári színpadra.

A továbbiakban Bessenyei-Gedő István dramaturg, a társulat PR-osztály vezetője számolt be az új évad előadásairól, illetve ezek premierjének időpontjáról. Az évadnyitó előadást, a társulat fiatal rendezője, Vargyas Márta munkája követi, aki Bertold Brecht „Kurázsi mama és gyermekei" című zenés darabját viszi színre. A világjobbítók premierje október 12-én látható, a Brecht-darab bemutatójára november 30-án kerül sor.

A szilveszteri kabarét, „A szabin nők elrablása" című darabot Kányádi Szilárd állítja színpadra, a februári hónap folyamán pedig Csíki Zsolt rendezésében kerül sor a „Boldogságia" című darab bemutatójára. Ezt követi kora tavasszal a Balogh Attila rendezésében színre kerülő „A nyugati világ bajnoka című" előadás. A 2012/2013-as színházi évad hatodik bemutatójaként Barta Lajos „Szerelem" című művét láthatja a közönség, amelyet Keresztes Attila, a társulat főrendezője visz színre.

Az évad hetedik, egyben utolsó nagyszínpadi bemutatójának, a Ludas Matyi Szatmárban című darab rendezője Bessenyei István, a Harag György Társulat frissen tisztségbe lépett művészeti igazgatója lesz. Az előadás a klasszikus Ludas Matyi-történetet ugyanis Szatmárba, hagyományaink, népdalaink, táncaink, népi kultúránk közegébe ágyazva tárja elénk.

A színház Ács Alajos Stúdiója sem marad kihasználatlanul az új évadban, hiszen több bemutatót és felújítást is terveznek itt. Az új előadások közül érdemes kiemelni Lőrincz Ágnes egyéni estjét, illetve Bessenyei Gedő István rendezésében színre kerülő Csehov egyfelvonásosát, a Hattyúdalt.

A társulat művészei a legkisebbekről sem feledkeznek meg, ugyanis számukra idén három produkcióval készülnek. Az elsőt a bábtagozat vezetője, Szilágyi Regina rendezésében láthatják, „A tökmag és a hórihorgas" címmel. A következő bábelőadás a Majolenka hercegkisasszony című lesz szintén Szilágyi szervezésében, az évad vége felé pedig Bandura Emese rendezésében kerül bemutatásra az Andresen meséből készített Pöttöm Panna című előadás.

A társulat adminisztratív igazgatója, Stier Péter ezúton is tájékoztatott arról, hogy az idei évad tizenkét bemutatójának döntő többségét a jól ismert helyszíneken fogják megtartani, ugyanis a 120 éves színházépület felújítása csak késő tavasszal kezdődik el.

"A színház felújításának terve némi problémába ütközött, amelyeket a Polgármesteri Hivatal munkatársai megpróbálnak mihamarabb megoldani. A munkát csak április végén kezdik el, és erre licitet kell kiírni, ami nem egyszerű feladat." - magyarázta Stier.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: