2019-07-30 07:21:29• hírek • Bede Emőke

Év végéig át kellene szervezni az utolsó árvaházakat is

Egy perces néma csenddel kezdődött hétfő délután a Szatmár Megyei Tanács soros ülése, a döntéshozó testület a Dinu Lipatti Filharmónia július 22-én elhunyt igazgatójáról, dr. Fátyol Rudolfról emlékezett meg e módon.

A szavazásra bocsátandó napirendi pontok sorát az a határozattervezet nyitotta, mely hivatalosan is beiktatta szolgálatába a Romániai Magyar Demokrata Szövetség új tanácsosát, Marginean Maria Evát, ki az idő előtt leköszönő Riedl Rudolfot hivatott váltani a tanácsosi székben. Az eskütételt követően Marginean a tanács teljes jogú tagjává vált, tehát az ezt követő kérdésekben már ő is szavazásra emelhette kezét.


Az ülésen a döntéshozók többek között áldásukat adták arra a határozattervezetre, mely Szatmár megye konszolidált általános költségvetését hivatott kiegészíteni. A pozitív elbírálásnak köszönhetően több határon átívelő, illetve az Országos Helyi Fejlesztési Program keretében megvalósuló projekt számára különítették el a szükséges pénzalapokat.


A találkozó egyik leghosszabban vitatott témája a Halmiban található Havasi Gyopár Gyermekotthon felszámolása volt, melyet az indokol, hogy a hatályos törvények értelmében év végéig be kell zárni minden, a szó szoros értelmében vett árvaházat, s a gyerekeket a számukra sokkal előnyösebbnek vélt családi típusú nevelőotthonokban kell elhelyezni. Az erre vonatkozó, 1 millió euró értékű projektet a Szatmár Megyei Gyermekvédelmi és Szociális Igazgatóság terjesztette elő finanszírozásra a Regionális Operatív Program 2014-2020 keretében.


A projekttel kapcsolatban a DGASPC igazgatónője, Dragos Mariana tanácsosi kérdésre elmondta, Szatmár megyében már csak két olyan típusú gyermekotthon van, melyeket a törvényeknek megfelelően fel kell számolni, vagyis jobban mondva, teljesen át kell szervezni. Az egyik a megye déli részén található Nántűn található, a másik pedig értelemszerűen a halmi Havasi Gyopár. Evidens módon az átszervezés nem azt jelenti, hogy a gyerekek utcára kerülnek, ugyanis a projekt keretében vadonatúj, a modern kor elvárásainak minden szempontból megfelelő családi típusú nevelőotthonokat építenének Halmiban és Tasnádon. Hozzátette: ez nem azt jelenti, hogy a régi épületek ezentúl funkció nélkül maradnának, ugyanis a megye szociális igényeinek megfelelő szolgáltatásokat (pl. idősotthont) szeretnének ezekben kialakítani. 


Végezetül Dragos Mariana azt is hangsúlyozta, az ország más megyéihez képest jobb helyzetben vagyunk, ugyanis nálunk már sokkal korábban megindult az állami gyermekgondozás szisztematikus átszervezése. Tudniillik, Érkáváson, Remetemezőn, Apában, Krasznabélteken és Szatmárudvariban is voltak árvaházak, viszont ezeket a Szatmár Megyei Tanács finanszírozása, illetve EU-s támogatások révén már sikerült felszámolni, a bentlakók pedig családi típusú neveőotthonba költöztek át.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: