2011-03-25 14:09:02• hírek • M. T. R.

Európai szintű lett az elméleti gimnázium

Március hónap utolsó napján, csütörtökön lesz a Nagykárolyi Elméleti Gimnázium átadóünnepsége. Előreláthatóan igencsak illusztris vendégek érkeznek akkor a nyugat-szatmári megyejogú város oktatási intézményébe. Zsidó Sándor iskolaigazgató Elena Udrea és Borbély László miniszterek látogatását említette meg érdeklődésünkre. természetesen a bukaresti notabilitásokon kívül a megye és a város majd mindahány jelentős (mind önkormányzati, mind oktatási, mind egyéb szintű) vezetője tiszteletét teszi az éppen két évtizede elméleti gimnáziumként működő oktatási intézményben.

A megújult, mi több nagyobbá és az európai uniós kívánalmaknak megfelelővé lett iskola szimbolikus átadására valamikor a koradélutáni órákban, talán 15 óra magasságában kerül sor. Vélhetően ekkor vágják át a román nemzetiszínű szalagot. Természetesen a diákok is ünnepi műsorral készülnek a nevezetes eseményre - igaz, hosszúságban meglehetősen kurtával, hiszen tekintettel kell lenniük a vendég elöljárók idejének szűkösségére. Amint az igazgató tudatta, népdalcsokorral kedveskednek majd, persze mind a magyar, mind a román tagozatos nebulók.

Persze a jelképes átadásnál a diákság és az oktatók számára sokallta fontosabb, hogy eurokonform környezetben tanulhatnak, illetőleg nevelhetnek. Hogy mekkora jelentősége is van a beruházásnak, Zsidó Sándor igazgató vázolta kérésünkre: „Ez a felújítás egy óriási nagy előrelépés. Az épületet 1970-ben építették, s gyakorlatilag azóta semmilyen beruházást nem végeztek rajta. Most a régi szárnyat teljesen felújítottuk, ez azt jelenti, hogy a központi fűtési rendszert kicseréltük, új nyílászárókat helyeztünk ki, az épületet kívülről leszigeteltük. Eleddig lapos teteje volt, s ez problémát okozott, hiszen gyakorta beázott, most pedig új tetőszerkezetet alakítottak ki az iskolára. Továbbá a épület vízszintesen 'terjeszkedett'.

Ez annyit tesz, hogy új szárnyat építettünk hozzá. Ebben tíz új tantermet alakítottunk ki, egy könyvtárhelyiség a földszinten, a tetőteret, a manzárdot pedig óriási díszteremnek tartottuk fenn. Ott tartottuk meg például a március 15-ei ünnepséget is. Felvonóval látták el az iskolát, ez a mozgássérült gyermekek számára volt elengedhetetlen. Nekik ezen kívül még speciális mosdókat is kialakítottak. A tetőn negyvennyolc napelemet helyeztek el. Az ezekből nyert energia körülbelül az egész épület villanyellátására elegendő. Továbbá új kazánokat is kaptunk. Ezen kívül hat vákuumcsöves napkollektort vettünk, amelyek a sportcsarnokbeli öltözők melegvízszükségletét biztosítják."


Zsidó Sándor iskolaigazgató. Van miről beszámolnia
Zsidó Sándor iskolaigazgató. Van miről beszámolnia


Európai szintűvé tettük ezt az iskolát - mondja ki a lényeget az igazgató. Mindez a számok nyelvén ennyit jelent: a beruházás 1 millió 60 ezer euró összértékű. A munkálatok vége közeledik, immár csak apróbb simítások maradtak hátra az udvaron. Jelenleg ott dolgoznak gőzerővel - tudatta Zsidó Sándor. Persze az a cél, hogy csütörtökre mindent befejezzenek, de ha kisebb feladatok hátramaradnak, az sem baj. Eleve egy ekkora épületben mindig lesz még, ami átalakításra, javításra szorul.


Csütörtökre előreláthatóan végeznek a munkálatokkal
Csütörtökre előreláthatóan végeznek a munkálatokkal


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: