2006-11-30 21:22:50• hírek • István Löchli

Gyerekeken keresztül a felnőttekhez

 Nehéz megérttetni a lakossággal a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát.
 Békéssy Erzsébet, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Hivatal igazgatójának elmondása szerint 2009-re Szatmár megyében 6 ideiglenes és egy teljes értékű öko- lerakat lesz. Ezek a létesítmények teljes mértékben, uniós szabvány szerint épülnek. 
 
A teljes értékű öko lerakat, csak azt a hulladékot, fogadja be, amit már nem lehet újrahasznosítani, de ez a mennyiség minimális lesz, hiszen minden újrahasznosítható hulladékot kivonnak belőle.
 
Az ideiglenes lerakatokban lesznek tárolva, a környező települések hulladékai, és ezekből kiválasztják az újrahasznosítható szemetet, amit pedig nem lehetséges újra feldolgozni, azt szállítják majd öko lerakatba. A nagy mennyiségű hulladékból, ha kikerül az újrahasznosítható szemét, akkor nagyon kevés marad, így megyei szinten elég lesz egy ilyen jellegű hulladéktelep üzemeltetése is.
 
Ahhoz hogy ezt a rendszert kialakíthassák, elsősorban az emberek mentalitását kell megváltoztatni. Mivel az eddigi kísérletek nem voltak hathatósak, a hivatal elindított egy programot, melynek lényege, hogy iskolákban, óvodákban nevelik a gyerekeket, tanárok segítségével. Így a jövő generációja is megérti a szelektív hulladékgyűjtés fontosságát, illetve ha a gyerek hazamegy, és azt mondja a szüleinek, milyen fontos a szelektív hulladékgyűjtés, nagyobb hatással lesz a felnőttekre, mint bármilyen más ismertető.
 
Teljes mértékű szemléletváltásra lesz szükség, hogy fel tudjuk venni a versenyt olyan nemzetekkel, melyek már élen járnak a hulladékok újrahasznosítása terén. Az anyagi feltételek adottak, csak a mi mentalitásunkkal van gond – nyilatkozta Békéssy.
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: