2012-03-27 08:52:02• hírek • MTI

Európa jövőjéről tartott előadást Tony Blair

Blair Mihai Razvan Ungureanu kormányfőt is felkereste
Blair Mihai Razvan Ungureanu kormányfőt is felkereste

Európa egysége és közös valutája mellett szállt síkra hétfőn Bukarestben Tony Blair, aki egy baloldali alapítvány által szervezett konferencián tartott előadást a román fővárosban.

"A 20. században a Nyugat joggal gondolta úgy, hogy a világ ura. Ma a Kelettel osztozunk a hatalomban, de nagy kérdés, hogy kié is lesz tulajdonképpen a 21. század" - mondta előadásában a volt brit miniszterelnök. Hozzátette: amíg Londonban arról vitatkoznak, hogy vajon építsenek-e egy harmadik kifutópályát a Heathrow repülőtéren, addig Kína azt tervezi, hogy 70 új nemzetközi és 200 regionális repülőteret épít a következő két évtizedben.

"Ha az európai országok meg akarják őrizni gazdasági, politikai és legrosszabb esetben katonai befolyásukat, egyesíteniük kell erejüket és meg kell menteniük az eurót" - összegezte Bukarestben Tony Blair.    

Tony Blair az "Európa jövője az új világrendben" című konferencia előadójaként érkezett Bukarestbe. A szervező Multimédia a Helyi Demokráciáért Alapítványnak (FDML) a román sajtó szerint közeli kapcsolatai vannak az ellenzéki Szociáldemokrata Párttal (PSD). A román hírtelevíziók beszámolói szerint a brit munkáspárti politikus a PSD vendége volt Bukarestben.

A konferencia házigazdájaként Victor Ponta, a PSD elnöke köszöntötte Tony Blairt, aki ezt megelőzően külön is találkozott a román baloldal vezetőjével. Felhívta Victor Ponta figyelmét, hogy gazdasági témákban még választási évben sem szabad engedni a populizmus és felelőtlen ígéretek csábításának.

A volt brit miniszterelnök Mihai Razvan Ungureanu kormányfőt is felkereste Bukarestben, akinek azt tanácsolta: csak néhány, fontosabb célkitűzésre összpontosítson, ha eredményeket akar elérni a társadalmi reform terén. Blair azt mondta, hogy neki főleg második mandátuma idején sikerült számottevő reformokat bevezetnie az egészségügyben és oktatásban - pedig akkor a figyelem inkább az afganisztáni és az iraki brit szerepvállalásra, az amerikai szövetségeseknek nyújtott segítségre irányult. Blair és Ungureanu a szélsőséges pártok európai előretörését is megbeszélték: egyetértettek abban, hogy a tagállamoknak fel kell lépniük az ilyen Európa-ellenes jelenségekkel szemben.

A Gandul című napilap megpróbálta kideríteni, mekkora honoráriumot fizettek a szervezők Tony Blairnek, akiről köztudott, hogy a világ legdrágább előadói közé tartozik. A PSD és a konferenciát szervező alapítvány is bizalmas információként kezelte a díszvendég honoráriumát, ezért a lap csak korábbi információkra és saját számításaira alapozva tett közzé egy hozzávetőleges becslést. Eszerint a román baloldali ellenzék vezetőinek percenként körülbelül 3000 eurójukba került az, hogy a választási évben Tony Blair társaságában mutatkozhattak szavazóik előtt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: