2010-06-28 12:40:31• hírek • Szatmar.ro

Élelmiszercsomagot osztottak

Nyolcvanöt nehéz szociális helyzetben élő szatmári családot ajándékozott meg hétfőn a Máltai Segélyszolgálat.

A Máltai Segélyszolgálat szatmári fiókjának önkéntesei hétfőn reggel kilenc órakor indultak útra a Pasztorációs Központ udvaráról, hogy élelmiszercsomagot vigyenek a nehéz anyagi körülmények között élő családoknak.

Pallai Kristóf, az intézmény szatmári fiókszervezetének vezetője elmondta, hogy ez alkalomból nyolcvanöt, a szervezet által felmért hátrányos helyzetben élő család kapott csomagot.

„Ezúttal több mint 3900 lej értékben, 138 csomagot állítottunk össze a családoknak. Ahogyan eddig is, ezekkel kéthavonta igyekszünk megkönnyíteni a rászoruló családok hétköznapjait" - mondta a segélyszolgálat szatmári elnöke.

Az öt-, hét-, sőt tízgyermekes családok számára készített csomagok olyan alapélelmiszereket tartalmaztak, mint a liszt, cukor, olaj, margarin, konzervek, rizs, némi édesség, valamint tisztítószerek, a kisgyermekesek pedig pelenkát is kaptak.

A Máltai Segélyszolgálat önkénteseinek nem ez volt az utolsó akciója ezen a nyáron, július folyamán a gyermekek és a fiatalok számára is készülnek meglepetéssel: két egynapos kirándulást is szerveznek a Szent József Ifjúsági Központ tagjainak.

Máltai Segélyszolgálat

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: