2016-04-20 12:19:55• hírek • Szatmar.ro

Észt játszóterek és újrahasznosítás

A környezetbarát játszóterekről és a zöldövezetek professzionális kialakításáról tartottak szemináriumot a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség szervezésében szerda délelőtt a Kossuth-kertben található Zöld Házban.

A pénteken ünnepelendő Föld Napja nemzetközi ökológiai esemény jegyében megtartott szeminárium nyitányaként Békéssy Erzsébet főszervező, a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatónője emlékeztetett arra a két uniós előírásra, mely szerint a zöldövezetek mérete minden településen el kell érje a 26 négyzetméter/fő arányt, valamint hogy Románia kötelezettséget vállalt az általa megtermelt hulladék mennyiségének csökkentésére. Mi a közös pont? Az újrahasznosított elemekből készült tájépítészet.

A szemináriumon részt vevő önkormányzatok, gyermekvédelmi igazgatóság, civil szervezetek, oktatási intézmények képviselőinek elsőként Evelin Koost, az észt Tiptiptap cég értékesítési igazgatója tartott bemutatót. Az észtországi cég játszótéri elemeket gyárt, forgalmaz és telepít Európa és Ázsia több országában is. Elmondta, csak a tavaly több mint háromszáz játszóteret szereltek fel, amihez több mint háromezer elemet gyártottak le. Kínálatukban félezernél több termék szerepel - beleértve a skate-parkok felszereléséhez szükséges elemeket is.

Őt Sándor Tamás, a budapesti S-Tér kft. ügyvezető igazgatója követte. Ők tervezték jó tíz éve a Kossuth-park játszótrét is. A tájépítészettel foglalkozó vállalkozás vezetője többek között az extrémsport-parkok tervezésétől, valamint az újrahasznosított gumiból készült térkövekről beszélt.

Az észt és a budapesti cég érintkezési pontja a szatmárnémeti Play Plus Ro, amely cég játszóterek, szabadtéri fitneszgépek forgalmazásával, felszerelésével foglalkozik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: