2019-11-21 10:58:58• hírek • Bajnai Botond

Észszerű lenne, de vajon kivitelezhető a tanórák számának csökkentése?

Kallós Zoltán helyettes főtanfelügyelő szerint a diákok érdekeit szolgálná az óraszámcsökkentés, viszont egyelőre még nem látja, miként lehet majd gyakorlatba ültetni a tervezetet.

Mint arról korábban beszámoltunk, Klaus Iohannis államelnök hétfőn kihirdette azt a tanügyi törvényt módosító tervezetet, mely szerint a 2020/2021-es tanévtől kezdődően csökkentik az iskolások heti óraszámát.
 

A tervezet szerint az elemi osztályokban heti 20 órára (napi 4-re), gimnáziumban heti 25-re (napi 5-re), középiskolában pedig heti 30-ra, azaz napi 6 órára csökkentenék le az iskolai tanórák számát.
 

Kallós Zoltán szatmárnémeti helyettes főtanfelügyelő a Szatmár.ro-nak elmondta, örül a kezdeményezésnek, viszont szeretné látni, miként lesz megvalósítható a tervezet.
 

„Jónak tartom és örülök neki, viszont előbb lássuk, miként lesz ez kivitelezhető, ugyanis az erre vonatkozó normák még nincsenek kidolgozva. Sajnálom, hogy a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, mint kissebbségi szakmai szervezet nem volt megkérdezve a tervezet törvényre emelése előtt, ami nem ártott volna, hiszen számolni kell a kisebbségi oktatással is. Úgy gondolom, nem mindegy, hogy mi módon fogják alkalmazni a törvényt, mert volt szó egyfelől tantárgyak megszüntetéséről, másfelől az óraszámok csökkentéséről is, de valójában ez még egyáltlán nem biztos. Tény, hogy a diákok túl vannak terhelve, számukra könnyebbséget fog hozni a törvény bevezetése, viszont ennek kidolgozása az elkövetkező idő feladata lesz” – mutatott rá Kallós.
 

A főtanfelügyelő-helyettes azt is elmondta, fontos lenne, hogy a diákok olyasmit tanuljanak, amit valóban hasznosítani tudnak majd az aktuális munkaerőpiacon, a törvény helyes alkalmazása révén csökkenhetne a funkcionális analfabéták száma.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: