2012-03-26 16:23:42• hírek • Szatmar.ro

Két férfi került kórházba, mert megverték

Az első eset még pénteken történt Ákoson, ám a családtagok csak azt követően tettek feljelentést, hogy a 60 éves férfit kórházba kellett szállítani.

A nyomozás során kiderült, hogy a 60 éves A. Iosif ittasan szóváltásba került a 21 éves Robert V.-vel. Utóbbi kezével fejen ütötte a középkorú férfit, aki elesett, fejét beverve a kocsma betonlépcsőjébe.

Az áldozatot, miután állapota egyre rosszabb lett, szombaton rokonai szállították a Szatmár Megyei Kórházba, ahonnan át is szállították Nagybányára,  ahol gyors sebészi beavatkozást hajtottak végre rajta.

A másik eset vasárnap délután Patóházán történt, ahol a feleség tette feljelentést, hogy a szomszéd súlyosan bántalmazta férjét.

A nyomozás során kiderült,  a vita azért robbant ki, mert a 62 éves Vasile W. szomszédja kerítése mellé szórta a háztartási hulladékot. A veszekedés olyannyira elfajult, hogy a 47 éves Ioan M. egy husánggal fejbe verte szomszédját.

A férfit a nagybányai Kórházba szállították, ahol súlyos zúzódásokat állapítottak meg. Az elkövetők ellen mindkét esetben eljárást indítottak, az áldozatok állapotának függvénye lesz, hogy tettüket minként kategorizálják.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: