2020-03-12 06:56:58• hírek • Blikk.hu

Eszenyi Enikő reagált az őt ért botrányos vádakra

A napokban többen is kemény vádakkal illették a Vígszínház igazgatóját, Eszenyi Enikőt. Fenyvesi Lili volt rendezőasszisztens és Néder Panni volt rendező is nyilvános megaláztatásokról és toxikus légkörről számolt be, ezeket a vádakat nyílt levélben fogalmazták meg, amit több színész és kolléga aláírt. A főváros vizsgálatot indított az ügyben.Eszenyi Enikő most az ATV-ben reagált az őt ért vádakra.

Azt mondta, furcsa egybeesésnek tartja, hogy egy nappal azelőtt jelent meg ez a nyílt levél, hogy a szakmai bizottság döntött arról, hogy a három pályázó közül kit javasolnak a Vígszínház élére. Méghozzá olyan kollégák tettek "kritikai megjegyzést" ellene, akik már nem a Vígszínház tagjai. Elmondta, hogy ő soha nem tenne ilyet, és nem is tett korábban.


Igen, határozott vezető vagyok, de minden döntésemet a Vígszínházért hozok. Soha nem vezetett semmi más" - nyilatkozta az ATV-nek. Nem kívánt találgatásokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, hogy miért születhetett ez a nyílt levél. Arra a kérdésre, hogy leülne-e megbeszélni, - azok közül, akik a levelet aláírták - hogy miért született , azt válaszolta:
 

"Természetesen, az az igazság hogy én mindig mindenkivel mindent szeretek megbeszélni, az én irodám nyitott. Mindig, akkor jöhet be valaki, amikor akar, és én szívesen meghallgatok bárkit, akinek ilyen problémája van. Az elgondolkodtató hogy az elmúlt években erről miért nem beszéltek nekem."
 

Szóba került az is, hogy az elmúlt 10 évben 47-en távoztak a Vígszínházból. Eszenyi ezt azzal magyarázta, hogy a fluktuáció bizony világjelenség. "Az hogy évente elmegy 4 ember, az előző érában is így volt." - mondta.
 

Arról, hogy a főváros vizsgálatot indított a Vígszínház helyzete miatt, a sajtóból értesült. Azt mondta, "állok a bizottság elé tiszta szívvel, és segítek a munkájukban". Szerinte a színházban most jó a hangulat.


További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # hétvégiinterjú # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: