2013-11-08 16:33:46• hírek • Kocsis Zoltán

Esperes gumicsizmában – alakul a nagytarnai ökotábor

A remek időnek köszönhetően november elején is gőzerővel dolgoznak a nagytarnai ökotáborban. A szakemberek az állványon szorgoskodnak, épp a vakolatot viszik fel a falra. A kert végén a Református Gimnáziuma IX-es tanulói éppen fát ültetnek Kovács Sándor esperes vezetésével.

Az esperest vélhetően kevesen látták már gumicsizmában, ásóval, lapáttal a kezében. A jellegzetes mosoly azonban már ismerős - így fogadja a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség munkatársait. Békéssy Erzsébet igazgatónő szerette volna ugyanis bemutatni az intézmény alkalmazottainak az ügynökség egyik legfontosabb megvalósítását, melyet a református egyházzal, a nagytarnai és a csengersimai önkormányzattal közösen igyekeznek megvalósítani.

Nagytarnán a 19. században épült parókia egyben az alig 30 főre csökkent maroknyi református gyülekezet templomaként is szolgált. Az épület állaga azonban az évek során alaposan megromlott, felújítására a három fél együttműködésére volt szükség. Így született meg az ökológiai tábor gondolata.

A tábor alapterülete 1,8 hektár. Lesz rajta tó, domb és erdő, foci-, tenisz- és biciklipálya. Minden azt a nemes célt szolgálja majd, hogy a gyerekeket megismertessék a természettel, az egészséges életmóddal, a testneveléssel.

A tábor kerítését sövény alkotja majd, a polgármesteri hivatal a szociális munkások segítségével a jövő héten közel négyezer gyertyánt ültet el. Tavasszal már sikerült 1400 nyár-, akác- és vörös tölgy csemetét elültetni. Közülük háromszáz nem fogant meg, így pénteken a Református Gimnázium IX. osztályos diákjai újakat ültettek helyettük.

A tábor szélén 614 méter hosszú kerékpárút lesz, ennek mentén a diákok száz fenyőfát ültettek. A Szatmár.ro és a Szatmári Friss Újság munkatársai hirtelen ötlettől vezényelve elültették a szatmári magyar sajtó fáját is - Kovács Sándor és Békéssy Erzsébet készségesen rendelkezésünkre bocsátott egy nyárfát, amely reményeink szerint a sarokból békésen figyeli majd a táborban zajló eseményeket a következő évszázadban.

A 40 ár területű erdőben madárlest és tanösvényt alakítanak majd ki, a babszem alakú kis tóban, melynek közepén kicsiny szigetecske lesz, a halak és madarak életét figyelhetik majd meg a gyerekek. A munkálatok során felgyülemlett földből kis lelátó épül a foci és teniszpálya mellé, a dombocska másik oldalán pedig télen szánkózhatnak a gyerekek.

A legnagyobb érdeklődést kiváltó megvalósításnak a palackokból készült házikó bizonyult. A Szatmár megyében egyedülinek számító építmény alapanyagaként szolgáló pillepalackokat a nyár folyamán a gyerekek töltötték meg homokkal az adorjáni homokkitermelő telepen. Ilyen házikóból további kettő készül majd, valamint két faház is épül. Ezekben egyenként öt személyt lehet elszállásolni, további 25-öt pedig a házban. Itt ezenfelül konferenciaterem lesz és itt hirdethet igét a maroknyi gyülekezetnek a Tamásváraljáról beszolgáló lelkipásztor is.

Emellett sátorozásra is alkalmas hely várja táborozókat, akik a pazar kilátást nyújtó nyalábi hegyek völgyében tölthetnek el emlékezetes napokat, megismerkedve a természet szépségeivel. Ezek a generációk remélhetőleg már teljes mértékben tisztában lesznek a természetvédelem fontosságával - ehhez járulhat hozzá a nagytarnai ökotábor, amely 2014 júniusában nyitja majd meg kapuit.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: