2011-07-29 11:29:50• hírek • mti

Esős Magyar Nagydíj

Fotó: Földi Imre
Fotó: Földi Imre

A hivatalos előrejelzések szerint könnyen elképzelhető, hogy esőben rendezik meg vasárnap a Forma-1-es Magyar Nagydíjat.

A szombati napra 24-29 Celsius fok közötti hőmérsékletet írnak az időjósok, több felé várható majd eső, hasonlóképpen lesz ez vasárnap is, akkor 22-27 Celsius fokra lehet számítani.

Legutóbb 2006-ban fordult elő, hogy esett az eső a Magyar Nagydíjon, akkor ez alaposan átírta a forgatókönyvet, ugyanis hatalmas meglepetésre az akkor még a BAR Hondával induló brit Jenson Button diadalmaskodott, akinek ez volt pályafutása első futamgyőzelme.

A mostoha időjárás miatt ugyan sokan tartottak attól, hogy a nemzetközi szövetség (FIA) által kért módosítások nem készülnek el időre a Hungaroringen, ám a csütörtök délelőtti hivatalos technikai átadáson Charlie Whiting nagyon elégedetten nyilatkozott a felújításokról a Forma-1-es Magyar Nagydíj előtt.

A szervezőktől kapott tájékoztatás szerint a versenyigazgató hivatalosan is átvette a pályát Gyulay Zsolttól, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatójától. A két vezető a zuhogó esőben közösen tekintette meg a felújított pályarészeket, és az F1 egyik legnagyobb szakmai tekintélye elragadtatással beszélt a mogyoródi ring új állapotáról.


"Nagyon elégedett vagyok a látottakkal, hiszen a magyar fél mindenben maximálisan elvégezte az FIA által kért módosításokat. A három bukótér aszfaltja első osztályú, és ugyancsak a legnagyobb elismeréssel beszélhetek a többi felújításról is. A pálya hivatalos technikai átvétele megtörtént, most már jöhetnek a főszereplők" - fogalmazott Charlie Whiting.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# ballagók2020 # koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: