2008-10-01 14:10:24• hírek • Parajdi Andrea

Esküvői fotó: Csilla és Tamás

Ezúttal Csillát(27) és Tamást(31) mutatjuk be rovatunk kedvelőinek, akik május 31-én házasodtak össze.

Csilla és Tamás három éve alkotnak egy párt. Egy Gyilkos-tói nyári kirándulás alkalmával ismerkedtek meg egymással, amikor közös barátaik révén egy társaságban indultak nyaralni. A kirándulás arra elegendő volt, hogy az ifjú pár közt baráti kapcsolat alakuljon ki, azonban a szerelemre még néhány hónapot várni kellett. Csilla és Tamás az élő példák arra, hogy a távkapcsolatoknak is éppen akkora jelentőségük van, mint a napi rendszeres találkozásokon alapuló szerelmeknek. Az ifjú házasok két és fél éven át csupán a közös hétvégékre építkeztek, mivel Csilla ez idő alatt Magyarországon dolgozott.

Tamás úgy véli felesége egyik legjobb tulajdonsága a határozott természet. - Én egy nyugodt típusú ember vagyok, aki mellé úgy gondolom éppen egy ilyen erős egyéniséggel megáldott feleség való. Jómagam nem mindig hozok azonnali döntéseket, néha sokat hezitálok, Csilla azonban mindig tudja mit akar. Amióta vele vagyok sokkal komolyabb lettem, hiszen felhagytam a korábbi „éjszakázásokkal", s inkább közös programokat szervezünk - mesélte Tamás, aki annál a kérdésnél, hogy véleménye szerint a felesége mit szeret benne leginkább gondolkodóba esett. - Megmondom őszintén nem vagyok valami különleges fickó, éppen ezért fogalmam sincs hogyan tudtam elcsábítani Csillát. Szerintem azért szeret engem, mert tudja, hogy én is szeretem őt - mosolyog az ifjú férj. Tamás beavatott minket közös terveikbe is, s mint mondta mindketten hatalmas családot szeretnének, így pár éven belül legkevesebb két gyerekkel bővítik jelenleg két fős háztartásukat.

A fényképeket Gacsó Kati fényképész bocsátotta rendelkezésünkre. Cím: Nagykároly P-ta 1 Mai Nr.1 telefon:0745828850. E-mail: \n csalogany2000@freemail.hu
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez. Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez. Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez. Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez. Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
Ha szeretné, hogy Önnek, vagy kedves ismerőseinek az esküvői fotói is láthatóak legyenek honlapunkon, kérjük vegye fel a kapcsolatot a rovat szerkesztőjével a 0726-207-753-as telefonszámon, vagy a\n szatmar@szatmar.ro e-mail címen.

 

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: