2008-11-13 18:51:48• hírek • Parajdi Andrea

Esküvői fotó:Beáta és Sándor

Közel három év együtt járás után Beáta (19) és Sándor (23) október 4-én kötötték össze hivatalosan az életüket. Az ifjú házasok fiatalkoruk ellenére nem érzik úgy, hogy még várniuk kellett volna a boldogító igennel.

A fiatal pár 2006 február 19-én, Beáta születésnapján került közel egymáshoz. -Már korábban is ismertük egymást, hiszen mindketten Körtvélyesiek vagyunk, viszont azon a napon alakult ki egy komolyabb kapcsolat közöttünk- meséli Sándor. A fiatalok az elmúlt három év alatt zökkenőmentes párkapcsolatban éltek, ezért is merült fel közöttük a házasság kérdése.

-Vannak előnyei és hátrányai is a házasságnak. Mivel Beáta most már a feleségem sokkal több időt tudunk együtt tölteni, korábban kevesebbet találkoztunk, ugyanis én egy vállalkozást vezetek. Most már együtt irányítjuk az üzletünket, és a bárunkat, s mivel együtt is élünk már nem kérdés az, hogyan egyeztessük össze a találkozókat -avat be Sándor, aki utólag már egyetlen olyan példát sem tudott említeni, amely a házasságkötésük hátránya lenne.

Sándor mint mondta imádja a feleségét, s Ő az a Nő, akiben mindent megtalált, amire szüksége volt. -Egyszerűen nincs kivetnivaló a páromban. A beszéde, a viselkedése, a modora olyan amilyennek lennie kell -magyarázza. Az ifjú férj kérdésünkre azt is elmondta, még nem terveznek kisbabát, ugyanis fiatalnak tartják magukat egy ilyen felelősségteljes szerepvállalásra, azonban két-három éven belül mindenképpen gyarapítani szeretnék a családot.

A fényképeket Gacsó Kati fényképész bocsátotta rendelkezésünkre. Cím: Nagykároly P-ta 1 Mai Nr.1 telefon:0745828850. E-mail: \n csalogany2000@freemail.hu
Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez. Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez. Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez. Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez. Ez az e-mail cím védett a spamkeresőktől, engedélyezni kell a Javascript használatát a megtekintéshez.
Ha szeretné, hogy Önnek, vagy kedves ismerőseinek az esküvői fotói is láthatóak legyenek honlapunkon, kérjük vegye fel a kapcsolatot a rovat szerkesztőjével a 0726-207-753-as telefonszámon, vagy a\n szatmar@szatmar.ro e-mail címen.

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: