2011-02-02 12:42:21• hírek • Szatmár.ro

Eseményekben gazdag évet zárt a Caritas

Ebben az évben is a rászorulók megsegítésére helyezi a hangsúlyt a szatmári Caritas szervezet.

„Ebben az évben is a rászorulók megsegítésére helyezi a hangsúlyt a szatmári Caritas szervezet. Igyekszünk a lehetőségeinkhez mérten támogatni a rászorulókat, együtt tenni a közösségért” – mondta el szerdán délelőtt a szervezet sajtótájékoztatóján Löchli Tünde igazgató.

Mint megtudtuk, azért, hogy minél jobban, korszerűbben és hatékonyabban tudják szolgálni a szatmári közösséget, rengeteg továbbképzésen, átszervezésen vett részt és esett át a szervezet. A mintegy 220 tagot számláló munkaközösség 8600 órányi képzésen szerzett újabb információkat, tudást a tavalyi évben, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy minden részletre kiterjedően, körültekintően végezhessék a munkájukat.

Egy évvel ezelőtt jelentették be, hogy a Régi Kórház melletti Pszichiátria volt épületét visszaszolgáltatták a Római Katolikus Püspökségnek, amely felhatalmazta a szervezetet arra, hogy idősek otthonát alakítson ki itt az épület rehabilitációját követően. Ez a terv sajnos nem valósult meg megfelelő finanszírozás hiányában, az idén viszont már megnyithatja kapuit a Lükő Béla utcán épülő Open Ház. Ebben a központban sokszínű tevékenységet fejthetnek majd ki, amelyekkel „összefogják” a szatmári fiatalokat és fiatal felnőtteket, hogy aktívan tudjanak majd részt vállalni és tenni a közösségért.

A tavalyi évben egyébként fennállásának húszéves jubileumát ünnepelte a Szatmárnémeti Caritas Szervezet, de számtalan egyéb jótékonysági rendezvényt, szolidaritási akciót is szerveztek.

A népszerű maratonon több mint hatszázan gyalogoltak együtt a rászoruló gyermekekért, és mintegy 54 ezer lejt sikerült összegyűjteniük számukra, „Árnyékban élők – a szükség arcai” címmel szervezett konferenciát a szervezet, amelyen romániai, magyarországi, németországi és ausztriai szakemberek tartottak színvonalas előadásokat és workshopokat, de megszervezték az Egymillió csillag szolidaritási akciót és a Mikulás-bazárt is.

Amint azt Fazekas Csillától, a szervezet sajtóreferensétől megtudtuk, természetesen a főbb akciók ebben az évben sem fognak elmaradni, és remélik, hogy 2011-ben is szép számban vesznek majd részt ezekben a szatmáriak.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: