2014-12-06 01:14:16• hírek • Szatmar.ro

Eseménydús évet zárt a Művelődési Műhely

Csütörtök délután tartotta csaknem háromórás évzáró ülését a posztModern Távlatok Művelődési Műhely.

László Róbert, a Szatmár Megyei Hagyományos Kultúrát Megőrző és Támogató Központ igazgatója köszöntő beszédében kitért arra, hogy a változatos tematikájú művelődési műhely tevékenységét továbbra is támogatni fogják. Kereskényi Sándor, a Műhely vezetője az évi tematika középpontjában álló otthonteremtés-fogalom jelentőségéről beszélt.

Thoroczkay Sándor, a Műhely fő munkatársa felvezetőjében szólt az erdélyi nemesi családok mindennapi életéről és történelmi helytállásáról. Ezután Egyed Emese egyetemi tanár tartotta meg előadását, amelyben egy otthonteremtő erdélyi nemesasszony, a gróf Bethlen Zsuzsanna portréját vázolta fel, és külön kitért levelezésére, házi rendtartására.

Beszélgetés következett - Varga Auguszta kérdéseire válaszolva a professzor asszony saját kutatásairól és a tudományos kutatók új nemzedékének neveléséről beszélt. Enyedi István az egykori nemesi gazdálkodás problémáit firtatta, Gál Gyöngyi szaktanfelügyelő irodalom és történelem viszonyára kérdezett rá. Nagy Julianna aziránt érdeklődött, hogyan függ össze emlékezés és kultusz a nemesi családok történetében.

A szépszámú jelenlévő általános véleménye szerint a posztModern Távlatok Művelődési Műhely eseménydús és szellemileg is gyümölcsöző évet zárt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # vírusstatisztika # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: