2015-10-10 13:57:22• hírek • Kocsis Zoltán

És lőn fény – Figyelem autósok, gyalogosok!

Szombat reggel beüzemelték végre azt a közlekedési lámpát a Hegyi úton, amelyet két hónappal ezelőtt szereltek be. Kíváncsiak vagyunk olvasóink véleményére: szükség volt-e a lámpára, illetve megfelelően működik-e?

A polgármesteri hivatal égisze alatt működő Közlekedésbiztonsági Bizottság közel egy éve, 2014. novemberében tett javaslatot négy nyomógombos közlekedési lámpa felállítására. Ezek egyike került augusztus második hétvégéjén a Hegyi (Octavian Goga) útra, elsősorban a gyalogosok védelmére, mivel az ottani gyalogosátjárón gyakoriak voltak a súlyos gázolások. Az önkormányzat vezetőinek azonban csak meglehetősen későn jutott eszébe, hogy a közlekedési lámpa működéséhez áramra is szükség van - ezért tartott két hónapig, amíg üzembe tudták azt helyezni.

Autósok, gyalogosok, figyelem tehát: szombat reggeltől lámpa irányítja a forgalmat a Billa előtti gyalogosátjárónál.

Rövidke szemlélődés után megfigyelhető, hogy hiába mutat zöldet a lámpa, a belső sávon áll a forgalom, mivel azok, akik a Dohány (Anderco) utcára kívánnak balra fordulni, nem tudnak haladni a szemből jövő forgalom miatt. Talán érdemes lenne a Dohány utcára is lámpát tenni és akkor ismét megengedni, hogy az autósok balra, a központ felé is fordulhassanak - a tiltás ellenére úgyis sokan ezt teszik.

Nem jobb a helyzet akkor sem, ha valaki a lámpa előtt jobbra, a Soarelui negyed tömbházai közé akar befordulni. Bonyolítja a helyzetet, ha valaki a buszmegállóban parkol - mert erre is gyakran akad példa. Nálánál is rosszabb helyzetben van az, aki onnan a Hegyi útra akar fordulni. Amikor ugyanis zöldet mutat a lámpa, akkor a forgalom miatt nem tud kifordulni a főútra. Piros esetén pedig neki is tilos...

Kíváncsiak vagyunk azonban olvasóink - autósok és gyalogosok véleményére is. Írjátok meg hozzászólás formájában, nektek milyenek a tapasztalataitok az új lámpával kapcsolatban. És várjuk a véleményeteket a Martirilor Deportati utcai lámpával kapcsolatban is.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: